Szádeczki Zoltán egykori MÁV-telepi lakosként, aki napjainkig szívesen idézte fel a legendás városrész emlékét, pedagógusból lett jogászként, majd Miskolc Megyei Jogú Város jegyzőjeként egyaránt ismert és elismert polgára volt a borsodi megyeszékhelynek, akit nagyon sokat tiszteltek, s akire nagyon sokan jó szívvel emlékezhetnek. A héten hunyt el, váratlanul, 77 éves korában. Szádeczki Zoltánt a városi önkormányzat saját halottjának tekinti.
Személye és munkássága, kisugárzása és stílusa, mondhatni, egyfajta átmenetet jelképez egy korábbi és a modernebb világ között. Mint ahogy más értelemben valóban egy átmeneti korban dolgozott a nyilvánosság által is jól látható módon és szerepben. Hiszen a rendszerváltás után, az 1989-90-es történelmi változások nyomán, a frissen megalakuló, majd formálódó önkormányzati világban töltötte be a jegyzői hivatalt, ebbéli pályafutásával összekötve a 20. századot a 21.-kel, az elmúlt évezredet az újjal.
Hogy a hasonló vasutasgyerekek között felnőve vagy Földes-diákként, illetve fiatalon a kosárlabdát kedvelve és űzve, tanári diplomát szerezve, avagy a városi tanács kötelékébe átkerülve és végül a jogi-közigazgatási pályát választva – melyik és mennyire hathatott máig emlékezetes személyiségére, az általa közvetített szellemiségre? Talán mindegyik a maga módján, gondolhatjuk ma visszaemlékezve rá. És hogy csak az egyszerű életrajzi tények világában maradjunk: a Földes-gimnázium után a magyar-orosz szak jött az egyetemen, aztán öt évnyi tanítás a Kossuth-gimnáziumban, Rózsa Kálmán tanácselnöksége idején, a hetvenes évek derekán, lehetősége volt belépni a közszolgálat, a diplomáciai protokoll világába, ennek nyomán pedig jogászi diploma, és a gazdag pályafutás megkoronázásaként, az első újkori miskolci polgármester, Csoba Tamás mellett a jegyzőség 1991-től. Ebbéli munkásságát már 1994-ben állami szinten is elismerték, majd hat évre rá, egy másik kormányzat alatt ismét. Szülővárosa önkormányzata pedig a Gálffy Ignác-életműdíjat adományozta számára 2014-ben. A címzetes főjegyzői cím birtokosaként, 2003-ban távozott a polgármesteri hivatal éléről, elérve a nyugdíjazás korhatárát. És most, 77 éves korában végleg távozott.
Szakmai előmenetelének számos mérföldkövét és munkájának visszaigazolásait hosszan sorolhatnánk, de talán érdemesebb az emberi oldalnál, a privát emlékezetnél maradni. Akik vele dolgozhattak az évtizedek során, úgy idézik fel Szádeczki Zoltánt, mint aki munkatársaival is mindig megértő volt, megtalálta velük a hangot, amiként harmonikusan tudott együttműködni a tanácselnökök után az önkormányzatiság rendszerének négy különböző polgármesterével is. Előremutatóan kezelte a politikát, az ebből fakadó mindennapos kihívásokat. Híve volt a toleranciának, az ésszerű kompromisszumoknak és az ügyek iránti alázatnak, hivatalnokként a polgárokhoz való viszonyát az empátia jellemezte. Ugyanilyen fontos, hogy egykori diákjai még később is mindig „Szádeczki tanár úrnak” szólították és beszéltek róla.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
