Ugrás a tartalomra

Most múlik pontosan – volt felüljáró, nincs felüljáró

Létrehozva
Kis túlzással úgy szedik darabokra a korábbi vasúti felüljárót, mintha csak Legóból lenne. 
Preview Image
Bontják a felüljárót - Mocsári László képgalériája

Az egyik leglátványosabb szakaszához érkezett hétfőn a Vörösmarty utcai vasúti felüljáró bontása: a kivitelező megkezdte ugyanis a régi útpálya vasbeton elemeinek eltávolítását. A munkálatokhoz használt monumentális daru az Avasról is jól látszott, legalábbis erről árulkodtak a miskolci vonatkozású facebook-csoportok hétfői bejegyzéseinek és hozzászólásainak egy része. 

A beruházás jelenlegi állásáról a helyszínen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF) projektirodájának vezetője adott részletes tájékoztatást. Bogdán Béla emlékeztetett, a munka az elmúlt hetekben is intenzíven zajlott, ekkor bontották el a felüljáró töltését (erről a munkáról egyébként lapunk is beszámolt).

- Eddig mintegy nyolcezer köbméter földet és követ szállított el a kivitelező az építkezés helyszínéről, a felüljárón pedig folyamatosan végezték az előkészítő munkálatokat: lekötötték a közműveket, leszerelték a közúti világítást, a jelzőtáblákat, a korlátokat, sőt, a korábbi járdákat is eltávolították mostanra. Jelenleg a tartószerkezet bontása zajlik, melynek során a vasbeton pályalemezt felszeletelik és darabonként kiemelik őket a vasúti sínek mellé – részletezte. 

Kép
Csöbör Katalin és Bogdán Béla - Fotó: Mocsári László

A bontást követően épülhet majd a tulajdonképpeni Y-híd, amely – Bogdán Béla elmondása szerint – össze sem hasonlítható az öreg vasúti híddal, már csak a méretei alapján sem. „A létesítmény hosszabb ága a Vörösmarty utcai kereszteződéstől indul majd, mintegy kétszázhetven méter hosszú lesz és jellemzően előre gyártott elemekből fog állni. A két rövidebb elem pedig a Tiszai pályaudvar, illetve Martinkertváros felé visz majd, ezek szintén előre gyártott elemek lesznek, a többi pálya- és hídelemet viszont a helyszínen gyártjuk, természetesen mindezt a lehető legkorszerűbb technológiával” – hangsúlyozta az irodavezető, aki elmondta azt is, a korábban kisajátított Vörösmarty utcai ingatlanok bontása is megkezdődik rövidesen.

A tájékoztatón a térség országgyűlési képviselője is jelen volt. Csöbör Katalin köszönetet mondott minden érintettnek – többek között a miskolci önkormányzatnak, a kormányhivatalnak, a MÁV-nak, a NIF-nek, a közútkezelőnek és a kivitelezőnek is – az elmúlt évek előkészítő munkájáért, illetve azért, hogy a helyiekkel való kommunikációban partnerek voltak. 

- Tucatnyi egyeztetést szerveztünk külön-külön és közösen is. A célom továbbra is az, hogy érvényesíteni tudjuk a lakosság és az érintett civil szervezetek szempontjait. Bízom benne, hogy sikerül ezt az óriási építkezést a lehető legkisebb fennakadással megoldani. A híd mindannyiunk közös érdeke, harminc éve várunk rá, nem véletlenül, hiszen az átadás után, vagyis 2022 végére, megszűnnek a területre korábban jellemző dugók, torlódások – hangsúlyozta.

Munkatársunk hétfő reggel ismét drónnal "járta be" a környéket, a felvétel itt látható: 

Missing médiaelem.

Tavasztól durvulhat

Átmeneti fennakadásra márpedig még készülni kell – ezt a tájékoztató mindkét résztvevője megerősítette. A beruházás tavasszal induló második ütemében (erről egyébként szintén többször írtunk már részletesen – a szerző) ugyanis szükségessé válik a vasúti átjáró lezárása és elbontása, hiszen elkezdik építeni a híd további ágait is. 

Bogdán Béla hangsúlyozta, tudatában vannak annak, a Bogáncs utcai kerülő jó félórás kitérőt jelent, ezért jelenleg a miskolci önkormányzattal közösen vizsgálják annak a lehetőségét, hogy valamilyen módon könnyítsenek a helyzeten. 

- Szerencsére még elegendő időnk van arra, hogy a lehetőségeket megvizsgáljuk, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a helyieknek elviselhető, kibírható legyen ez a tavasszal kezdődő és körülbelül másfél éves időszak – jelentette ki az irodavezető, aki hozzátette azt is, hogy a lakosság és civilszervezetek jelzésére reagálva meg fogják oldani a kerékpáros-közlekedést is az új létesítményen.

Kép

Ahogyan arról szintén írtunk már, a miskolci tehermentesítőút építését célzó kormányzati projektnek az Y-híd a második üteme. Tavasszal viszont elindul a projekt első ütem kivitelezése is, melynek részeként megépül a Vörösmarty és a Király utcák csomópontjába tervezett ügynevezett turbókörforgalom, ami újfejlesztéssel is párosul a Vörösmarty utca egy szakaszán. A NIF szakembere a minap.hu kérdésére leszögezte: a beruházás ezen része teljes útlezárással nem jár majd, a körforgalom részletekben épül meg, így csupán forgalomkorlátozásokra kell készülni.

Jöhet a folytatás

Tudott az is, hogy a teljes projektnek a most zajló kettőn kívül további két eleme is van: a harmadik ütemben egy új, négysávos út épül majd az Y-hídtól a Tiszai pályaudvarig, a negyedikben pedig ez épül tovább a Fonoda utca-József Attila utca kereszteződéséig. Ez a két elem az irodavezető elmondása szerint jelenleg is érvényes építési engedélyekkel rendelkezik. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, minden erejével azon dolgozik, hogy megszülethessenek az ehhez szükséges kormánydöntések, így válhat ugyanis csak teljessé a több mint három évtizede vágyott projekt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.