Ugrás a tartalomra

Egy példaértékű élettől búcsúztak

Létrehozva
Szádeczki Zoltánt, Miskolc város nyugalmazott címzetes főjegyzőjét búcsúztatták el rokonai, barátai, ismerősei és munkahelyi utódja is a Belvárosi evangélikus templomban szombat délelőtt. A következetes jogász, az elegáns úriember és a szeretett tanár szeptember 29-én hunyt el.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Szádeczki Zoltán 1991-től volt jegyzője Miskolc városának 2003-ig, amikor is nyugdíjba ment. Búcsúztatóján Sándor Frigyes lelkész elmondta, nem véletlen, hogy megszületett a világ és vele együtt az élet. – Az ember életével az Istennek célja van: a saját személyiségünket kell formálnunk. Szádeczki Zoltánról azt tartották, hiteles ember volt.

Ignácz Dávid jelenlegi jegyző szólt elődje életéről, majd jellemezte őt. – Következetes jogász, mindig és minden helyzetben elegáns úriember és szeretett tanár volt. Közismert és népszerű egyéniség, akit zseniális memória, sportos határozottság, pontosság, precizitás, fanyar és intelligens humor, klasszikusan szép írás, példaértékű türelem, műveltség, olvasottság jellemzett. Szakmai tudását tisztelték, a következő generációk pedig próbálnak felnőni ehhez – zárta sorait Miskolc város jelenlegi jegyzője.

Végül egyik tanítványa is megemlékezett róla. Szádeczki Zoltán temetésére későbbi időpontban, szűk családi körben kerül sor. Nekrológja itt olvasható.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.