Ugrás a tartalomra

Bontják az Y-híd útjában lévő házakat a Vörösmarty utcán

Létrehozva
Az érintett épületek szanálása és a tereprendezés négy-öt hónapot vesz igénybe, a munkákkal párhuzamosan folytatódik a felüljáró alapozása is.
Preview Image
Bontják az ingatlanokat a Vörösmarty utcán. Juhász Ákos képgalériája

Megkezdődött az Y-híd beruházás útjába került Vörösmarty utcai épületek bontása. Ahogyan arról korábban a minap.hu elsőként számolt be, a munkálatok azután kezdődtek el, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a hónap elején megkötötte a kivitelezési szerződést az eljáráson nyertes céggel. 

A bontás már az elmúlt hét második felében megindult, az első napokban kézi erővel dolgoztak, kedden aztán munkagépek kezdték el ledönteni a vasúti sínek melletti, korábban már kisajátított romos épületet. A NIF projektirodájának vezetője szerint ezzel együtt összesen tizenhat ingatlant bontanak le. Ezek korábban üzleteknek, irodáknak, üzemeknek adtak helyet, de voltak köztük lakóházak, társasházak és garázsok is.

- A bontás azért vált szükségessé, mert az érintett épületek az új út nyomvonalának útjában vannak. Ez azért lehetséges, mert, ahogy erre a miskolciak bizonyára jól emlékeznek, a Vörösmarty utca ezen a szakaszon már csak kétszer egysávos volt, a fejlesztés után viszont ez a rész is kétszer kétsávosra bővül. Az is tudott, hogy ezeket az érintett ingatlanokat az állam korábban már kisajátította, a használói, lakói elhagyták az épületeket, sőt már a közművek is ki voltak kötve – mondta Bogdán Béla.

Az összes érintett ingatlant várhatóan négy-öt hónap alatt tüntetik el: a munkák során a szakemberek előbb az ablakokat, ajtókat, és a tetőt távolítják el, ezután a teherhordó falakat, végül pedig az alapot bontják el. Az irodavezető elmondása szerint több ingatlan esetén szükség lesz a korábban kiásott pince feltöltésére is.

Folyamatos a munka

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az épületek szanálásával párhuzamosan a felüljáró belváros felőli töltésének bontása is zajlik, folyamatos a közművek kiváltása, illetve a korábban már megkezdődött alapozási munkák is folytatódnak.  Bogdán Béla kiemelte, a bontásokkal igyekeznek olyan tempóban haladni, hogy minél korábban biztosítani tudják az építést végző vállalkozó részére a szükséges munkaterületet.

A projektvezető szerint az időjárás most még nem befolyásolja a munkákat, a határidőket tudják tartani. A cölöpözések mellett az összefogásukra alkalmas úgynevezett fejgerendákat is megépítik, és erre kerülnek majd a híd szerkezeti elemei. 

Két év múlva

Az érintett terület mellett a jelenlegi forgalmi rend várhatóan jövő év márciusáig van érvényben. A jövő tavasztól megkezdődik híd Kisfaludy utcai szakaszának bontása a meglévő felüljáró és a Pfaff Ferenc utca között a vasúti átjáróval együtt majd az új hídrész szerkezetépítése, valamint elkészülnek a támfalak, illetve a Pfaff Ferenc utcai P+R parkoló. Ebben az ütemben épül meg a Király utca és a Vörösmarty utca csomópontjába tervezett turbó körforgalom is.

Kép

A NIF emlékeztetett, tavasztól a fentiek miatt nagyobb mértékű forgalomterelésre kell majd számítani, viszont hangsúlyozták azt is, hogy tudatában vannak annak, hogy a Bogáncs utcai kerülő jó félórás kitérőt jelent, ezért jelenleg a miskolci önkormányzattal közösen vizsgálják annak a lehetőségét, hogy valamilyen módon könnyítsenek a helyzeten. A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő fejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.