Ugrás a tartalomra

Befejeződött a perecesi óvoda tetejének felújítása

Létrehozva
A munkálatokat bejáráson tekintette meg Bazin Levente és Varga László, akik Mikulás alkalmából ajándékkal is készültek az oviba járó gyerekeknek.
Kép
Kicserélték a perecesi óvoda tetejét. Fotó: Végh Csaba

Felújították a Miskolci Nyitnikék Óvoda Vadász úti Tagóvodájának tetejét. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a novemberben kezdődött munkálatokra már nagy szükség volt, azt az intézmény biztonságos működése érdekében már nem lehetett tovább halogatni.  

- A beázások miatt már dohosodott, penészedett az épület sőt, körülbelül egy évvel ezelőtt az egyik csoport felett a tető is beszakadt, így nagyon örültünk annak, hogy ezeket a munkálatokat most elvégezték – ezt a Miskolc Televízió Híradójának mondta el néhány hete Szabó Andrea Éva tagóvódavezető.

Nem ez volt az egyetlen probléma: az önkormányzati forrásból, közel hatmillió forintból megvalósuló munkálatok során javították az épület szennyvízvezeték-rendszerét, visszabontották a régi, mára feleslegessé vált és balesetveszélyes kéményeket, kifestették az öltözőt, korábban pedig az udvaron lévő fákat is gallyazták. Az óvoda bő egy hete költözött vissza az épületbe, a megújult létesítményt pénteken bejárás során tekintette meg Bazin Levente (Velünk a Város) önkormányzati és Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő.

Kép
Szabó Andrea Éva (középen) Bazin Levente és Varga László.

A politikusok a közelgő ünnep alkalmából apró ajándékkal, csoki Mikulással és édességgel kedveskedtek a kicsiknek, melyet a járványügyi szabályok betartása érdekében, a gyermekeket és a pedagógusokat óvva ezúttal az udvaron adtak át a tagóvódavezetőnek. Bazin Levente hozzátette, képviselői alapjából további ötvenezer forintot biztosít azt intézménynek készségfejlesztő játékok beszerzésére.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.