Ugrás a tartalomra

Meggyújtották a negyedik gyertyát is a Szent István téren felállított óriási adventi koszorún

Létrehozva
Advent negyedik vasárnapján, december 20-án, Juhász Ferenc római katolikus esperes, valamint Veres Pál, Miskolc polgármestere, Varga Andrea Klára alpolgármester és Dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője gyújtotta meg az utolsó adventi gyertyát a város adventi koszorúján.
Preview Image
Adventi gyertyagyújtás a Szent István téren - Végh Csaba képgalériája

- Év végén amikor elfáradtunk és jó megpihenni akkor kell valami ami lelkünket, szívünket és az egész elménket ébren tartja és táplája bennünk a reményt. Reménykedjünk abban, hogy hamarosan véget ér a jelenlegi állapot és túl leszünk ezen a szörnyű időszakon. Reménykedjünk abban, hogy a következő év egy nyerő év lesz. Bízzunk abban, hogy mindaz az erőfeszítés amit elvégeztünk meghozza gyümölcsét és szebb napok köszöntenek ránk. - mondta Veres Pál polgármester- Öröm az, hogy együtt tudunk lenni és lélekben készülni tudunk a közelgő ünnepre. Fontos, hogy tudjunk örülni egymásnak és annak, hogy itt Miskolc városában is sikerült ezt az évet úgy teljesítenünk, hogy különösebb nagy gond és baj nem lett, de ez mind annak köszönhető, hogy összefogtunk mi Miskolciak és elvégeztük azokat a feladatokat, amelyek szükségesek voltak. Kívánom, hogy mindenkinek áldott, békés karácsonya legyen és egy szerencsésebb új év köszöntsön ránk!

Kép

- A negyedik gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún és ez már azt jelenti, hogy közvetlen közelébe értünk az Úr eljövetelének.  - mondta Juhász Ferenc római katolikus esperes. - A mostani ünneplés mindannyiunk számára hordoz egy olyan üzenetet, hogy Isten szeret bennünket. Ő az aki erőt ad napjainkban, és Ő az akinek érkezése mindnyájunk szívében az öröm tüzét gyújtja fel.

Kép

Az ünnepi beszédek után a cserkészek által hozott betlehemi lánggal gyújtották meg az utolsó gyertyát Miskolc adventi koszorúján.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.