Ugrás a tartalomra

Elsötétült Miskolc is – így tiltakozott a város az iparűzési adó felezése ellen

Létrehozva
Miskolc is csatlakozott az ország több tucat polgármesterének kezdeményezéséhez, december 23-án, este 7 után – egy rövid időre – lekapcsolták a városi díszkivilágításokat, tiltakozva a kormányzati elvonások, különösen az iparűzési adóbevételek megvágása ellen.

A döntésről még vasárnap, Facebook-oldalán tájékoztatta a miskolci polgárokat Veres Pál. A városvezető úgy fogalmazott, a városi díszkivilágításokat a biztonságos közszolgáltatások megvédése érdekében kapcsolta le az önkormányzat.

„Pénz nélkül nem mennek a buszok, nem égnek az utcai lámpák, bezárnak a bölcsődék, megszűnik az idősellátás, nem jön a csapból víz. Miskolc városa szolidaritást vállal minden településsel, aki a kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került vagy kerül majd a közeljövőben” – írta.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentett be újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket. Ezek egyik pontja értelmében a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti településeknek a kormány támogatást ad, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

Az intézkedés miatt élesen tiltakozott az önkormányzatok egy része. Karácsony Gergely, a budapesti főpolgármester például az önkormányzatiság kivégzéséről beszélt. Vasárnap a Szabad Városok Szövetsége a Facebook-oldalán jelentette be: közös tiltakozásra hívják azokat a magyar önkormányzatokat, amelyek meg akarják védeni a polgáraiknak nyújtott közszolgáltatásaikat és saját cselekvőképességüket. Ehhez az akcióhoz csatlakozott Miskolc önkormányzata is. Budapesten kívül 25 ellenzéki vezetésű településen kapcsolták le 7 órakor a díszkivilágítást.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a diósgyőri DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal szerencsére csak egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.