Ugrás a tartalomra

Negyedszer is sikerült – ismét a miskolci Európa legszebb adventi villamosa

Létrehozva
A mézeskalács villamost több hetes online „csata” során szavazták be az első helyre.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Végh Csaba

Győzött a mézeskalács villamosunk, nagyon köszönjük a támogatásotokat – így jelentette be a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) a facebook-oldalán azt, hogy sorozatban negyedszer nyerte meg a cég adventi villamosa a legszebb európai ünnepi szerelvények online mustráját.

- A miskolci adventi villamos az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson több mint 3,45 millió szavazattal negyedjére is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet! Köszönjük mindenkinek, aki szavazatával a miskolci mézeskalács szerelvényt támogatta – tette hozzá a közlekedési vállalat.

Kép

A verseny egyébként nagyon szoros volt, a legnagyobb rivális, Plzeň 3.38 millió vokssal zárt, a cseh város szerelvénye ráadásul sokáig vezetett, a két város nagy versenyszellemmel megáldott lakói heteken keresztül "küzdöttek szinte éltre-halálra" a címért (erről itt, és itt írtunk részletesen). A miskolci szerelvény idén sem csak városunkban volt népszerű, az ország szinte minden pontjáról érkeztek szavazatok, legalábbis ez derült ki a Facebook-oldalak posztjai, hozzászólásai alapján.

Lényeg, ami lényeg: sikerült! 2017, 2018 és 2019 után, 2020-ban is a miskolci adventi villamos lett Európa legszebbje. Tavaly év végén egyébként már kilencedik alkalommal indította el ünnepi szerelvényét az MVK, ami azt is jelenti, hogy 2021-ben jubilálni fog a miskolci adventi szerelvény.

Ez is érdekelhet

Ittas sofőr döntött fákat a miskolci Középszeren
MiskolcBaleset
Szombaton éjjel 23 óra után történt a baleset.
Képgaléria
GasztroPlacc a Csengey-kertben
Ízek, zene és nyári hangulat töltötte meg a Csengey-kertet
MiskolcGasztroSzabadidő
Nyáresti piknikhangulat, különleges fogások és kellemes zene várta mindazokat, akik szombaton ellátogattak a Csengey-kertbe, ahol ismét megrendezték a GasztroPLACC-ot.
Szeles vasárnap vár ránk, helyenként záporral
Miskolc
Így zárul a hét.
Ez a színművész is Miskolcról indult
MiskolcBelföldKultúra
Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának tagja Szabó Emília, aki még gyerekként természetesen otthonosan mozgott a Miskolci Nemzeti Színház színpadain is. Vele beszélgettünk pályájáról.