Ugrás a tartalomra

Visszakapta az UNI Hotelt a Miskolci Egyetem

Létrehozva
Csaknem hatezer kollégiumi férőhelyet kaptak vissza az egyetemek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára hétfőn.

Schanda Tamás kiemelte, a felsőoktatás szabadságához nélkülözhetetlen, hogy az intézmények minél önállóbban tudjanak gazdálkodni. Ehhez vagyonra, tulajdonra van szükségük, és a kormány elmondása szerint támogatja is őket ezek megszerzésében. Például tavaly év végén döntöttek több mint 5800 kollégiumi férőhelynek az egyetemek tulajdonába, illetve vagyonkezelésébe történő visszajuttatásáról.

Hét felsőoktatási intézmény tíz kollégiumi épületét váltották ki a korábbi PPP-konstrukciókból, köztük van a Miskolci Egyetem (Uni-Hotel) is. Az intézkedés pénzügyi, jogi és gazdaságossági szempontból is kedvező az egyetemek számára. Az intézmények a szerződések lezárásával jelentős megtakarításhoz jutnak, és mentesülnek az általuk viselt árfolyam- és kamatkockázatok következményei alól.

A kormány a kiváltáshoz 27 milliárd forintos forrást biztosított az intézmények számára. Az összesen 150 ezer négyzetméter alapterületű létesítmények együttesen 5854 kollégiumi férőhelyet biztosítanak a hallgatók számára.
 

Ez is érdekelhet

Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.
A Himalájában őshonos, de Miskolcon kelt ki a tojásból
MiskolcKörnyezet
Új lakóval bővült a kéktorkú tragopánok családja a Miskolci Állatkertben. A madarak egy különleges, hegyvidéki fácánféle képviselői.
Megtudtuk, hol nem lesz víz hétfőn
Miskolc
Miskolc több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai hétfőn, ezért az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet.