Ugrás a tartalomra

Új református óvoda nyílik a Kis-Hunyad utcában

Létrehozva
Több évtized után végre felújítják a Kis-Hunyad utca 5. szám alatti épületet, ami három évvel ezelőtt még az evangélikus egyházé volt. Aztán a református egyház vásárolta meg, ahol most egy egyházkerületi fenntartású kétcsoportos óvodát szeretnének nyitni szeptembertől.

2018-ban vásárolta meg az épületet a református egyház az evangélikusokól. Három évvel ezelőtt ugyanis Magyarország Kormányának támogatásával óvodaprogramot indítottak a reformátusok. Ennek keretében országszerte, sőt a Kárpát-medence több pontján is gyarapítják a református óvodák számát, intézmények bővítésével vagy újak építésével. A Tiszáninneni Református Egyházkerület nyolc helyen érintett a programban, így Miskolcon is több ilyen jellegű intézmény indul: a Selyemréten, Hejőcsabán és a belvárosban. Ez utóbbihoz vásárolták meg az Kis-Hunyad utca 5. szám alatti ingatlant. 

Kép
Fotó: Végh Csaba

- Városunkban több református óvoda is található: egyházkerületi fenntartásban Miskolc-Diósgyőrben az Erdész úton, a Görgey utcán, Szirmán és egy a deszkatemplomi gyülekezet fenntartásában működik a Jókai lakótelep közelében – világosított fel Rácsok András püspöki titkár. – A Kis-Hunyadon létesítendő óvoda régi hiányt pótol az egyházkerület nevelési palettájában, hiszen a belváros szívében sok fiatal kisgyermekes család dolgozik, nekik nagy segítség lesz egy ilyen közeli nevelési intézmény. Nagyon szeretnénk a kétcsoportos óvodát szeptemberben elindítani, amire minden esélyünk megvan. 

A beruházás keretében a teljes épület a tetőtől a pincéig megújul, és korszerű új óvodai helységeket alakítanak ki benne az óvodai ellátáshoz kötelező funkciókkal. A beruházó egyházkerület már a tervezés és az engedélyezés szakaszában különös gonddal járt el, hiszen az épület műemléki védettségű.

Kép

A régi evangélikus ház az ötvenes évekig a miskolci gyülekezethez tartozó épületegyüttes egyik darabja volt. Ezt az épületet akkor államosították, majd a rendszerváltás után a gyülekezet visszakapta kárpótlás során. – Akkor olyan állapotban volt az 1700-as években épített ház, ahogyan az ötvenes években elvették tőlünk, amikor még tanári lakásként és iskolai részként is funkcionált – mondta el Sándor Frigyes evangélikus lelkész. – A felújítása elodázhatatlan volt. Sajnos a gyülekezetnek nem volt olyan anyagi háttere, hogy ezt megvalósíthattuk volna. Eredeti célunk, amiért visszakértük ezt az épületet, egy óvoda vagy egy idősek napközijének a létrehozása. Szóba került még egy levéltár vagy egy kisebb múzeum kialakítása – mondta, majd hozzátette, nagyon hálásak a református egyháznak, hogy megvette, és ráadásul az evangélikus elképzeléssel egybeesően éppen egy óvodát alakítanak ki benne, ahova majd református és evangélikus gyerekek is járnak. 

Az eladásból származó bevételt beforgatták a másik, kárpótlásból visszakapott ingatlanrész felújításába. A Hunyadi utca 8. szám alatti lépcsőházban lévő négy lakásban kicserélték a víz-, a villany- és a gázvezetékeket, valamint a nyílászárókat, és irodának adják ki.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.