Ugrás a tartalomra

Tűzifával segíti a város a rászorulókat

Létrehozva
A segítség a napokban érkező rendkívüli hideg miatt minden bizonnyal jól fog jönni a nehéz sorsú embereknek.

A decemberben kiosztott 160 köbméter után februárban további 200 köbméter tűzifát oszt ki a rászorulóknak a miskolci önkormányzat - írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A segítségre szükség is lesz, hiszen a meteorológiai előrejelzések szerint csütörtöktől sarkvidéki hideg jön, néhány napig napközben is mínuszokra, éjjel pedig akár mínusz 10 foknál is hidegebb időre kell számítani.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A városháza azt írja a városi kivágásokból keletkezett, évi közel 400 köbméter fát, valamint a már korábban felhalmozódott tűzifát a nádasréti telephelyén tárolja a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Ennek a feldolgozásában - teszik hozzá - a hajléktalan munkavállalók is segítenek, a közfoglalkoztatás keretében.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Varga Andrea Klára Miskolc alpolgármestere, Osváth Zoltán a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. igazgatója és Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményigazgatója még tavaly megállapodott abban, hogy a város által kitermelt fát a MESZEGYI-n keresztül juttatja el a rászorulóknak.

Kép
Fotó: MiNap-archív/ Végh Csaba

A témáról korábban részletesen is beszélgettünk Varga Andrea Klára alpolgármesterrel, a cikket itt tudják újból elolvasni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.