Ugrás a tartalomra

Keddtől kezdődhet a kátyúzás

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. egész évben többféle technológiával végez kátyúzási munkákat a városban. A nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el - tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Mint írják, az útburkolat javítási munkáit március 16-án - időjárás függvényében - indítja el a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. alvállalkozó bevonásával, több helyszínen, folyamatos munkavégzéssel.

Az úthibák helyreállítása a Szinva, Fonoda, Csabavezér, Bertalan, Erenyő utcák, Martinkertváros, illetve Ómassa területén kezdődnek. Az útjavítási munkák főközlekedési utakat éppúgy érintenek, mint néhány rossz állapotba került forgalmasabb mellékutcát.

Az elmúlt hetekben a cég útellenőri szolgálatának előzetes felmérése és a korábbi egyeztetések alapján előkészítették a javítási munkákat, és kijelölték a javítandó útszakaszokat.

A Városgazda felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, a forgalmasabb szakaszokon torlódás alakulhat ki.

A céf közölte azt is, az útfelújítással érintett helyszínekről folyamatos tájékoztatást adnak, ugyanakkor kérik a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.
 

Ez is érdekelhet

Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.