Ugrás a tartalomra

Ismét változik a menetrend: több busz jár csütörtöktől

Létrehozva
Az új menetrend bevezetése utáni tapasztalatok alapján az MVK több rásegítő járatot is beépített a menetrendbe, csütörtöktől már ez lesz érvényben.

Az MVK  szerda este kiküldött közleményében úgy fogalmaz, a március 11-től érvényes menetrend bevezetésekor jelezték, hogy az utasforgalom nagyságát munkatársaik folyamatosan figyelemmel kísérik, szükség szerint rásegítő járatokat indítanak. 

- Az elmúlt egy hét tapasztalata alapján az 1-es, 9-és és 35-ös autóbuszok esetében az alábbi időpontban induló rásegítő járatokra folyamatosan szükség van, emiatt ezek a rásegítő járatok március 18-tól menetrend szerint közlekednek munkanapokon. A 35R-es, a 43-as, az 53-as és az 54-es autóbuszok esetében vannak olyan indulási időpontok, amikor dupla autóbusz indul az utasforgalom nagyságához igazítva -írják.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az MVK március 11-én módosította menetrendjét, mint írták azért, mert a járványügyi intézkedések miatt még tovább csökkent az általuk szállított utasok száma. Kedden pedig arról adtak hírt, hogy jelentősen megritkított menetrendhez képest mikor, hol és mennyi plusz járatot volt szükséges indítani ahhoz, hogy ne történjen utaslemaradás.

A március 18-tól menetrend szerint induló többlet járatok
A 35-ös autóbusz:
- az Avas kilátótól: 5:25, 5:45, 6:05, 6:25, 6:45, 7:05, 7:25, 7:45, 8:05, 8:25, 13:13, 13:28, 13:43, 13:58, 14:13, 14:28, 14:43, 14:58, 15:13, 15:28, 15:43, 15:58, 16:13, 16:28, 16:43, 16:58.
- a Centrum áruháztól: 5:37, 5:57, 6:17, 6:37, 6:57, 7:17, 7:37, 7:58, 8:17, 8:37, 13:25, 13:40, 13:55, 14:10, 14:25, 14:40, 14:55, 15:10, 15:25, 15:40, 15:55, 16:10, 16:25, 16:40, 16:55, 17:10.

1-es autóbusz:
a Tiszai pályaudvarról 04:25

9-es autóbusz:
- az Újgyőri főtérről: 05:25, 13:30
- a Tokaji Ferenc utcáról: 06:08, 14:08


A menetrendben meghirdetett indulási időpontban kettő autóbusz indul egyszerre
- az 53-as autóbusz esetében a Majális-parkból 05:00-kor,
- az 54-es autóbusz esetében Felső-Majláthról 05:00-kor, a Repülőtérről 06:18-kor,
- a 35R-es járat esetében az Avas kilátótól 05:00-kor,
- a Búza térről 17:21-kor induló 43-as autóbusz esetében.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.