Ugrás a tartalomra

Gumiégetés 300 ezerért – megéri?

Létrehozva
A fűtési szezonban rendre kifogásolható a levegő minősége Miskolcon, ez a magas szállópor-koncentráció miatt van. Az önkormányzat több intézkedést is hozott a tisztább levegő érdekében, de komoly a lakosság felelőssége is. A rendészet igazgatója figyelmeztet: akár 300 ezer forintra is büntethetik azt, aki kazánjában, kályhájában gumit, kábelt, műanyagot éget.
Kép
Az égetés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy időszakonként kifogásolt Miskolc levegőminősége. Illusztráció: pixabay.com

Gondot okoz a kerti hulladékok, komposzt elégetése is. Ezzel főleg ősszel, valamint tavasszal találkoznak a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MiÖR) munkatársai.

Vincze Csaba igazgató hangsúlyozza, ilyenkor az első és azonnali feladatuk, hogy a szabályszegést megszüntessék a kiskertekben. Ők is pontosan tisztában vannak ugyanis azzal, hogy az égetés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy időszakonként kifogásolt Miskolc levegőjének a minősége. Ezt egyébként a Nemzeti Népegészségügyi Központ állapítja meg, és közli a helyi önkormányzatokkal. Hogy hol égetnek (kerti) hulladékot, azt pedig a rendészet ellenőrzi. De mivel közös érdekünk a tiszta és friss levegő, ezért a lakosság segítségét is kérik: amennyiben valaki ilyen jellegű szabályszegést észlel, az a MiÖR ingyenesen hívható telefonszámán (06-80/46-00-46) bejelentést tehet. A rendészek kimennek a helyszínre, felmérik, hogy valóban történt-e szabályszegés, és ha szükséges, intézkednek. A büntetés mértéke pedig magas.

– Nagyobb méretű, súlyosabb levegőszennyezés esetén a kollégáim jelzik ezt a jegyzőnek, és levegőtisztaság-védelmi bírság szabható ki – mondja Vincze Csaba

. – Ennek mértékét az határozza meg, hol történt: ha szabadtéren, akkor 100 ezer forintig terjed a bírság, azonban ha valaki kályhában, kazánban éget tiltott anyagot – gumit, kábelt, műanyagot –, azt akár 300 ezer forintra is büntethetik. Munkatársaim különösen figyelnek az ilyen jellegű jogsértésekre.

Kép

A miskolci önkormányzat tavaly szeptember óta az év minden szakában betiltotta az avar és kerti hulladék égetését. De sajnos továbbra is vannak, akik ilyen módon szennyezik a környezetet. Égetés helyett tehát válasszuk inkább a komposztálást – javasolja a miskolci önkormányzat.

Tavaly ősszel a Life projekt részeként csaknem 600 komposztkeretet osztottak ki a miskolciaknak. A pályázók ezzel azt is vállalták, hogy a komposztálót használni fogják, azaz nem égetik el a kerti hulladékot, valamint részt vesznek egy tájékoztatón is. A programmal a kertes házban élők kaptak segítséget környezetük védelméhez.

A projekt részeként – a Miskolci Egyetemmel együttműködve – új mérőműszereket is felszereltek a város különböző pontjain, amikkel folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét. A program egyik célja, hogy a szakemberek kiderítsék, pontosan hol, hogyan és mitől alakulhat ki szmog Miskolcon. És bár a projekt megvalósulását a jelenlegi járványhelyzet jelentősen lassítja, Nagy Dezsőtől, az önkormányzat környezetvédelmi referensétől megtudtuk, hogy a hatvan darab műszer telepítése elkezdődött. Valamint a komposztkeretek kiosztása is folytatódik idén – a veszélyhelyzet függvényében akár már tavasszal, de ősszel mindenképpen.

A komposztálás ügye mellé állt az ismert miskolci énekes, NahajPee (Nahaj Péter) is, aki Füst nélkül címmel saját dalt is írt a Life projekthez kapcsolódóan. A Sky Fanatic frontembere fülbemászó, laza szöveggel adja át a fontos üzenetet: ne égess, hanem komposztálj! Az énekes egyébként dalaiban rendszeresen felhívja a figyelmet a különböző társadalmi problémákra – és most is egy jó cél érdekében ragadott mikrofont.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.