Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: „a jelenlegi forrásokból ennyi járatra futja”

Létrehozva
A szűkös források ellenére is jelentősen több busz és villamosjárat közlekedik napközben április 17-étől – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Badány Lajos, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese és Bartha György önkormányzati képviselő.
Kép
fotó: Juhász Ákos

Badány Lajos felidézte, a járvány miatti kormányzati elvonások lassan a csőd szélére sodorják Miskolc városát, ennek pedig elsőszámú kárvallottja a Miskolc Városi Közlekedési Zrt (MVK). A politikus a helyi Fidesz legfőbb bűnének nevezte, hogy ebben a nehéz helyzetben Miskolc megsarcolását támogatják ahelyett, hogy a város érdekében lobbiznának.

– Ebben a helyzetben követelőzni, valamint a felelősséget egyenesen a károsultra ráhárítani, rendkívül tisztességtelen és álságos. Ha a helyi Fidesz ténylegesen segíteni szeretne Miskolcnak, arra kérem, segítsenek, hogy visszakapjuk az elvont forrásokat! Sajnos ugyanis úgy néz ki, hogy Miskolcot a kormány nem csupán az útszélén hagyja, de megpróbálja be is lökni az árokba – jelentette ki.

A frakcióvezető-helyettes szerint rendkívül fontos, hogy minél többen tiltakozzanak a várost kifosztó kormányzati politika ellen, ezért a Jobbik frakciócsoport egy online petíciót indított, mely a www.mentsukmegmiskolcot.hu internetcímen írható alá.

Kép

– Miskolc vezetése és az MVK a nehéz helyzet ellenére is azon igyekszik, hogy a megfelelő színvonalon működjön a városban a közösségi közlekedés – ezt már Bartha György mondta, aki emlékeztetett, április 17-étől új menetrend lép életbe a városban. „Ez az időszakos tanszünetes menetrend napközben a csúcsidőszakokban 216 járattal többet biztosít majd, mint a március 18-án bevezetett korábbi, és amennyiben szükséges, rásegítő járatok is indulnak” – tette hozzá.

Az önkormányzati képviselő emlékeztetett, a korábbi menetrend korrekciók és a most elkészült menetrend készítőit is az a cél vezette, hogy a menetrend megfeleljen az utazási igényeknek, valamint beférjen a költségvetés keretei közé. „A menetrend bővítéséhez frakciónk is eljuttatta a lakossági jelzések alapján összeállított észrevételeit, de az a helyzet, hogy a rendelkezésre álló forrásból jelenleg ennyit tud adni a város” – jelentette ki.

Bartha György hozzátette, az utasok száma is drasztikusan visszaesett: az év első negyedévében negyven százalékkal kevesebben vették igénybe az MVK szolgáltatásait, mint 2020 ugyanezen időszakában. „Bízunk benne, hogy az utazók idővel visszatérnek a buszokra, villamosokra, mert ha a bevételek nőnek, újabb járatok is indulhatnak. Ami biztos: a felső tagozatokon és a középiskolákban május 10-én újraindul a jelenléti oktatás, ekkortól a tanulmányi időszakos menetrend váltja majd a jelenlegi tanszünetit, ami további járatbővítésekkel fog járni – zárta a politikus. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.