Ugrás a tartalomra

Online konzultáció - Elektromos buszokra pályázik az MVK

Létrehozva
A cég tíz jármű pályázati úton történő beszerzéséhez kérte a képviselő-testület jóváhagyását.

Kép
Veres Pál polgármester az online konzultáción. Fotó: Juhász Ákos

Májusban is online folytatta munkáját Miskolc képviselőtestülete a járványhelyzet okán elrendelt veszélyhelyzet miatt. A grémium május 27-ei ülésén kilenc döntéskérő indítványt tárgyalt.

Az egyik legfontosabb téma az volt, hogy tíz új elektromos autóbuszt valamint hozzá kapcsolódó infrastruktúrát szerezne be a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Zöld Busz Programon keresztül. A cég ehhez kérte döntések meghozatalát a grémiumtól: a milliárdos értékű beruházáshoz ugyanis önrészt szükséges biztosítani, ez több mint hatszáz millió forint. A napirendet ismertető Lukács Zsolt autóbuszközlekedési igazgató hangsúlyozta, a beszerzésnek köszönhetően jelentősen korszerűsödne, és emellett környezetkímélőbbé is válna a helyi közösségi közlekedés.

Szó volt még emellett a „Kárpát-medence népviseletei” elnevezésű gyűjteménnyel kapcsolatos birtokbavételi határidő meghosszabbításáról egészen év végéig, módosították a városatyák a város településszerkezeti tervét és építési szabályzatát valamint elfogadták Miskolc tavalyi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolóját, és az MVK Zrt. elmúlt évi közszolgáltatási tevékenységéről készült éves közszolgáltatói jelentést, végül a cég és a 2020-as éves pénzügyi ellentételezés összegét is.

A napirendeket követően Veres Pál polgármester bejelentette, a feladatok megnövekedett száma miatt újabb alpolgármestert nevez ki, Szopkó Tibor május eleji belépése után június 1-jétől Badány Lajos is ebben a posztban segíti a városvezetés munkáját.

Ez is érdekelhet

Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.