Ugrás a tartalomra

„Kilenc olyan javaslatot dobott vissza a kormány, ami Miskolcot is segítené"

Létrehozva
Varga László szerint kormányváltás kell ahhoz, hogy Miskolc is megkapja a működéséhez szükséges forrásokat.
Kép
Fotó: Beregi László

A héten döntött az országgyűlés a jövő évi központi költségvetésről. Az ülésen a képviselők a benyújtott költségvetési módosító indítványokról is szavaztak.

– Másfél éve aktuális kérdés, hogy milyen támogatásokat ad a kormány az önkormányzatoknak, milyen módon segíti a munkájukat – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga László országgyűlési képviselő, aki szerint a járvány számtalan uniós tagállamban állította váratlanul nagy teher elé a városvezetéseket.

– Az önkormányzatok a védekezés frontvonalán dolgoztak és dolgoznak most is. Az uniós tagállamok többségében pedig a kormányok segítették ezt a munkát: igyekeztek forrásokat átcsoportosítani. Hazánkban ez nem így történt: nálunk elvonták a városok bevételeit.

A képviselő emlékeztetett, hogy a kormány kompenzációt ígért: a 25 ezer lakos alatti településeken ez automatikusan zajlott, a nagyobb települések esetében pedig azt jelezték, tárgyalások útján, egyedileg állapodnak majd meg a kompenzáció összegében.

– Tavaly karácsonykor a fideszes vezetésű megyei jogú városok már kaptak forrást a feladatuk ellátásához. Ennek mértéke – a Miskolchoz hasonló méretű települések esetében – jellemzően 1 milliárd 380 millió forint volt. Ennyit kapott Debrecen és Nyíregyháza is a működésük segítésére.

Miskolc tekintetében is egyedi elbírálást ígértek. Végül néhány hete született döntés: adóerő-képesség alapon kapnak kompenzációt a települések.

– Nem vettek figyelembe olyan adatokat, mint a városok infrastruktúrájának állapota, vagy a különböző földrajzi sajátosságok. Hozzáteszem, tudomásom szerint a fél éve beígért, hetekkel ezelőtt bejelentett kompenzációból sem érkezett még egy fillér sem a városháza számlájára.

Kép

– Miskolc ebből a küzdelemből rosszul jött ki, míg a környező nagyvárosok jóval nagyobb ftámogatáshoz jutottak. Látszanak a problémák: további forrásokra lenne szükség a megfelelő üzemeltetéshez. Éppen ezért nyújtottam be 9 olyan módosító indítványt az országgyűlésnek, amelyek Miskolcot és környékét érintik, azonban mind leszavazták.

Varga László 3 módosító javaslatot kiemelt ezek közül. Az első arról szólt, hogy azt az 1,38 milliárd forintot, amit tavaly decemberben megkaptak a fideszes vezetésű környékbeli városok, kapja meg Miskolc is a mostani kompenzáción felül. Egy másik módosító a tömegközlekedés állami támogatásának visszaállítását javasolta.

– 500 millió forint esett ki, ami szükséges lenne az MVK Zrt. megfelelő működtetéséhez. Ha ez a forrás meglenne – ami korábban járt Miskolcnak –, az alapvető problémákat lehetne kezelni. Ezt is elutasították a fideszes képviselők – ahogy egyébként minden ellenzéki oldalról érkező javaslatot.

A harmadik indítvány, amit Varga László kiemelt, az útfelújításokkal foglalkozott.

– Átfogó útrekonstrukcióra van szükség – ennek kapcsán is küldtünk módosítót: leszavazta a kormánypárti többség. Ha már a térség fideszes országgyűlési képviselői nem nyújtottak be ilyen indítványokat, szerettem volna lehetőséget teremteni számukra, hogy támogathassák a város ügyét: nem akartam többet, csak hogy visszakapjuk azokat a forrásokat, amiket elvettek a miskolciaktól, és – a környező nagyvárosok lakóihoz hasonlóan – jár a miskolciaknak. Arra biztatom a város kormánypárti szavazóit, kérjék számon a fideszes képviselőktől, ebben az ügyben miért nem álltak Miskolc oldalára, és miért nem tudnak intézkedni, hogy Miskolc megkapja azokat a forrásokat, ami kell a város működéséhez.

Varga László szerint valójában hónapok óta tartó politikai küzdelem, amit a kormány védekezés címszóval vív az ellenzéki városok ellen. Ennek pedig egy megoldását látja csak.

– Kormányváltás szükséges jövő tavasszal, hogy Miskolc is megkapja azokat a forrásokat, amik kellenek a működéshez, és joggal járnának a városnak

- összegezte véleményét a képviselő.

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.