Ugrás a tartalomra

Az avasi fejlesztéseket ismertették

Létrehozva
Lakossági fórumot tartottak csütörtök este az Avastetőn.
Preview Image
Fórum az Avastetőn. Mocsári László képgalériája


Bejárásnak indult, de a hirtelen jött felhőszakadás miatt később tájékoztató fórummá alakult az Avas fejlesztésével kapcsolatban meghirdetett program, amit csütörtökön késő délután tartottak meg az Avasi kilátó tövében. Az eseményen szép számmal vettek részt miskolciak, olyanok, akiket érdekel Miskolc hegyének a jövője, az oda tervezett fejlesztések.

Az esemény elején Szunyogh László főépítész és Czifrusz Natália főkertész szóltak, ők röviden ismertették a Kilátó, illetve a Horváth-tetőn található függőkertek felújításának, valamint az Avastető megújításának terveit, az ezekkel kapcsolatos elképzeléseket.

- Az Avas egy nagyon komplex terület és nagyon sok tennivaló van itt, éppen ezért dolgoztunk ki egy komplex stratégiát a terület fejlesztésével kapcsolatban. Ez a három projekt viszont már a megvalósulás útjára lépett olyannyira, hogy a Horváth-tetőn már munkaterületet kapott a kivitelező, aki hamarosan megkezdi a beruházást is – mondta.

Három terület

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, ennek a projektnek a részeként megépül többek között egy sétaútrendszer a hozzá tartozó parkvilágítással, kialakítanak egy városi tanösvényt, a teraszok pedig funkciót kapnak: lesz itt játszótér, piknikező és napozó rét, kültéri fitneszpark, parkour elemek és street workout eszközök, skate-pálya, kutyafuttató de még kutya agility-park is.

Az Avasi kilátónak is készen vannak már a kiviteli tervei, a közbeszerzési eljárás is rövidesen elindul, melyen a kivitelezőt keresik (a kilátó fejlesztéséről itt és itt írtunk részletesen). „A harmadik projekt részeként a kilátó előtti tér újulna meg új gyalogosfelületekkel, sétányokkal, egy vendéglátóegységgel és új parkolóval, de megújul a buszvégállomástól ide vezető út is” – tette hozzá a főépítész hozzátéve: a beruházásoknak 2022 végéig el kell készülnie. 

Kép
A kilátó kiviteli tervei is készen vannak már. Fotó: Mocsári László


Természeti értékek

Czifrusz Natália kiemelte, a városnak kiemelt célja a természeti értékek megőrzése. „A területen húzódó gyalogösvények és kerékpárutak a már meglévő és jelenleg is használt ösvények mentén haladna ráerősítve a hely természeti értékeire, így például a hársfaligetre, szelídgesztenyésre, és a kertművelésből megmaradt gyümölcsösökre” – mondta.

Annak érdekében, hogy télen is érdemes legyen felmenni az Avasra, kijelölnek egy szánkópályát is, és lesznek úgynevezett komfortpontok is, vandálbiztos WC-kkel. A főkertész hangsúlyozta, a projektek során nagyon nagy figyelmet fordítottak a faállomány megmentésére. 

„A Horváth-tető terveit készítő tájépítész iroda maximálisan figyelt a zöldfelületekre. Pontos felméréseket készítettek a növényállományról és ez alapján készítették terveket. Csak azokat a fákat vágják ki, aminek ezt az egészségügyi állapota indokolja. Az Avastető fejlesztése kapcsán pedig az önkormányzatnak az volt az egyik elvárása a tervező felé, hogy például a parkoló kialakítására olyan területeket keressen, amelyek nem teszik szükségessé fák kivágását” – mondta.

Kép


A szakemberek által elmondottakat sok érdeklődő hallgatta végig. Egyikük volt Diczházi Norbert, aki elmondta, azét látogatott el a programra, mert az Avas és környéke mindig fontos volt számára. „Korábban ebben a városrészben éltem, rengeteget jártam a kilátóhoz a nyolcvanas-kilencvenes években. Az elmúlt években figyelemmel kísértem az Avas hanyatlását, és most öröm számomra, hogy a város újra kezdi felfedezni a pincesorokat, a Horváth-tetőt, vagy a kilátót. Nagyon örülök, hogy fejlesztik az Avastetőt, remélem, hogy visszakapja régi hangulatát” – mondta. 

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.