Ugrás a tartalomra

Visszaadnák az Avast a miskolciaknak

Létrehozva
Az Avas-rehabilitáció során nemcsak az új attrakciók telepítése, hanem a természeti értékek védelme is nagy hangsúlyt kap.
Kép
A Horváth-tetőn már munkaterületet kapott a kivitelező. Fotó: Mocsári László

A Horváth-tető felújításával és az ottani teraszok funkciókkal való megtöltésével kezdődik meg a történelmi Avas fejlesztése. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a kivitelező itt már munkaterületet kapott, a munkálatok rövidesen megkezdődnek, ez azonban a terület komplex fejlesztésének csak egy eleme. Megújulnak a sétányok, az Avasi kilátó és a tervek szerint az Avastető hatalmas zöldterületeit is megújítanák.

Badány Lajos alpolgármester szerint a projekttel Miskolc célja az, hogy a történelmi Avast visszaadják a miskolciaknak, de fontos célkitűzés az is, hogy a város iránt érdeklődő turisták is hasznos időt tölthessenek a területen.

– Miskolcnak négy nagyon fontos turisztikai desztinációja van: Miskolctapolca, a Diósgyőri vár és környezete, Lillafüred és a belváros. Városvezetőként örömteli látni, hogy jelen pillanatban szinte mindegyik területen fejlesztések zajlanak: a tapolcai Ellipsum fürdőt a közelmúltban adtuk át, a vár újjáépítése jelenleg is zajlik, de Lillafüreddel kapcsolatban is a napokban jelenthettünk be egy fejlesztési csomagot.

A történelmi Avas pedig a negyedik desztinációnak, a belvárosnak a szerves egysége, ez a hegyoldal tele sétányokkal, borospincékkel és zöldterületekkel olyan érték, ami nem minden városnak adatik meg - fogalmazott a városvezető.

Kép

Méltó körülmények

A beruházásoknak köszönhetően végre méltó körülményeket teremthetünk ezen a területen is ahhoz, hogy az emberek visszatérjenek ide. Ismét, hiszen a miskolci polgári életnek valamikor fontos helyszíne volt a történelmi Avas, a város pedig hosszú évtizedek után már évekkel ezelőtt elkezdte újra felfedezni a területet. Ezt bizonyítják az ide szervezett népszerű gasztronómiai programok is, mint a Borangolás vagy a Kvaterka – tette hozzá Badány Lajos.

A Történelmi Avas turisztikai fejlesztése projektnek számos eleme van, ide tartozik egyebek mellett az Avasi kilátó felújítása is, ahol jelenleg a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzés előkészítése zajlik. Szintén része a Horváth-tető, valamint a kilátó környezetének teljes felújítása is. A beruházás részeként megújulnak gyalogos járdák, sétányok, támfalszakaszok, új közvilágítási rendszer épül, de megújulnak a régi kilátópontok is.

Kép
Fontos fejlesztendő terület az Avastető is. Fotó: Mocsári László

Igazodnak a természethez

Czifrusz Natália, Miskolc főkertésze a fejlesztések kapcsán a természeti környezet védelmének fontosságát hangsúlyozta, ami az egész Avas-rehabilitáció során igen hangsúlyos. „Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a beruházások során a lehető legtöbb fát megóvjuk. Kivágás csak ott lesz, ahol feltétlen szükséges: a kilátópontoknál, vagy a támfalépítéseknél, ha a beruházás a fa életképességét veszélyezteti. Ezek száma az állományhoz képest minimális” – mondta.

Az előkészítés alatt lévő Avastető fejlesztésnél pedig az egész projekt a terület természeti értékeihez igazodik. A főkertész elmondása szerint a területen húzódó gyalogösvények és kerékpárutak a már meglévő és jelenleg is használt ösvények mentén haladnak, ráerősítve a hely természeti értékeire, így például a hársfaligetre, szelídgesztenyésre és a kertművelésből megmaradt gyümölcsösökre. Az elképzelések szerint a sétányok természetközeli, vízáteresztő burkolatot kapnának. Az Avas déli oldalán létesítenének egy új pihenőpontot is, ahonnan egyébként jelenleg is pazar a kilátás, ellátni egészen Mályiig.

Kép
A parkolót áthelyeznék, helyére közösségi tér kerülne.

Összekötnek

- Az Avasi kilátó elé tervezett vendéglátóegység részben a földbe lenne süllyesztve, a teteje pedig egy olyan fűvel borított közösségi tér lenne, ami remek nézőtér lehet akár a tévétorony elé szervezett rendezvényeknek. Az innen induló sétányok lehetőséget adnak majd akár egy erdei tanösvény meglátogatására, a kerékpárutak és a sétányok pedig az Avas déli oldalát kötik össze a Perczel Mór utcán keresztül a történelmi Avassal és a belvárossal, hangsúlyozva a kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bíró Arborétumot. Fontos, hogy nyilvános WC-ket tartalmazó komfortpontokat is tervezünk, hiszen ezek nélkül aligha lehetne hosszabb időt eltölteni a területen – mondta Czifrusz Natália.

Ez is érdekelhet

Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.
Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.