Ugrás a tartalomra

MINAP TOP10 2021 - 2.TŰZ VOLT EGY AVASI TÁRSASHÁZI LAKÁSBAN

Létrehozva
Az év utolsó napjaiban indult és január elsejéig tartó sorozatunkban azt a tíz cikkünket elevenítjük fel, amelyekre idén a legtöbben voltak kíváncsiak olvasóink közül.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Parai Roland

Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában még január közepén. A miskolci és a diósgyőri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett három vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet.

Az érintett lakásból két lakót, a házból több mint nyolcvan lakót menekítettek ki. Az egységek átvizsgálták az épület minden emeletét az utómunkálatok közben.

A szomorú esetet követően stábunk a tragédia helyszínén járt, ahol kiderült az is, a bérház, bár nem a 13-as számot viseli, joggal pályázhatna az Avas legszerencsétlenebb épülete kétes címre: bő egy éven belül ez a második tűzeset, ami a lakóközösségben történt. 

A sztori évvégi tízes listánk 2. helyén foglal helyet.

Ez is érdekelhet

Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.