Ugrás a tartalomra

MINAP TOP10 2021 - 6. Itt a vége, lebontják az ITC-székházat. Vagy nem.

Létrehozva
Múlt héten indult és január elsejéig tartó sorozatunkban azt a tíz cikkünket elevenítjük fel, amelyekre a legtöbben voltak kíváncsiak olvasóink közül.
Kép
Az ITC-székház. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Bombaként robbant az augusztusi uborkaszezonba a hír, miszerint lebontják a miskolci ITC-székházat. A munkálatokra kétmilliárd forintot biztosítana a kormányzat. Az egykori pártház bontásáról Alakszai Zoltán a megyei kormányhivatal vezetője Csöbör Katalinnal, a térség Fideszes országgyűlési képviselőjével együtt sajtótájékoztatón számolt be, melyen magunk is részt vettünk, ahová azonban nem hívták meg a városi televízió és a minap.hu munkatársait.

A kormánymegbízott úgy fogalmazott: az épület felújításra alkalmatlan, mert rossz műszaki állapotú, ezért a bontás után közösségi parkot hoznának létre az épület helyén.

A szanálás ellen hatalmas tiltakozás alakult ki a városban. Bár tény, sokan voltak amellett, hogy tűnjön el az épület a Mindszent térről, olvasóink nagyobb része  ellenezte a tervezett döntést, éppúgy, mint a Velünk a város frakció és annak politikusai (például Simon Gábor és Szilágyi Szabolcs is). Az MSZP néhány nap múlva petíciót is indított annak érdekében, hogy az ITC-t mentsék meg és inkább lakásokat alakítsanak ki benne fiatalokban. 

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A helyi építészek is tiltakoztak, visszafogták volna a bontógolyót - erről egy, a városvezetés által összehívott szakmai fórumon fejtették ki álláspontjukat. A minap.hu-nak pedig Bodonyi Csaba és Puskás Péter beszélt arról, hogy a bontás káros lenne Miskolcra nézve, mert sérülne a városszövet.

Végül előbb Facebook-on, majd sajtótájékoztatón közölte a fideszes politikus és a kormánymegbízott, hogy megkérdezik a miskolciakat, mi legyen az ITC sorsa. A kérdés azóta is nyitott, egyelőre még nem jelentettek be semmit, de ígérjük, jövő év elején rákérdezünk.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.