Ugrás a tartalomra

Azt kéri vásárlóitól egy pécsi üzlet, hogy ne vásároljanak a hatósági áras termékekből

Létrehozva
Kérésüket azzal indokolják, hogy az árstop hatalmas terhet ró az üzletet üzemeltető vállalkozásra.

„Tisztelt Vásárlóink! A kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet rónak vállalkozásunkra. A beszerzési ár magasabb, mint az eladási ár!! Tehát arra kényszerít a rendelet, hogy ráfizetéssel értékesítsünk! Kérem Önöket, ennek tudatában ne vásároljanak a diktatúra termékekből! Köszönettel: Kodály Delikátesz” – péntek óta ez a kiírás is olvasható egy pécsi kisboltban, a Kodály Delikáteszben, és a tulajdonos nem is kívánta ezt kizárólag a boltba betérőkkel tudatni, rejtegetni ezt a véleményt, mert a bolt Facebook-oldalán is megjelent a kérés.

A Szabad Pécs portál a tulajdonossal is beszélt, arra voltak kíváncsiak nem tartott-e attól, hogyha kiteszi a táblát, akkor bármiféle retorzió érheti.

Az üzlet tulajdonosa úgy reagált: ő csak az igazságot írta le, úgyhogy reméli, abból nem származhat semmiféle gondja. Arra a kérdésre, hogy mit szóltak a vevők ehhez azt mondta, hogy főleg törzsvásárlói vannak, akik egyetértettek.

A témával kapcsolatos cikkében a Telex felidézte: Nagy István agrárminiszter ezzel összefüggésben január közepén azt mondta a Kossuth rádióban: reméli, hogy a kereskedők be fogják tartani az árszabályokat, és úgy látja, bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a kormány január 13-án jelentette be, hogy február 1-jétől hét élelmiszer árát fagyasztja be, azaz arra kötelezi a kiskereskedőket, hogy azokat legfeljebb a 2021. október 15-ei áron adják el. Az árstoptól azt remélik, hogy fékezni tudják vele a megugró inflációt, vagy a kampányszövegnek is beillő indoklás szerint: „Az élelmiszerárstop célja, hogy megvédje a magyar lakosságot a koronavírus-járvány és az elszabadult európai energiaárak miatt Magyarországra is begyűrűző élelmiszerár-növekedéstől.”

Az intézkedés a kristálycukrot, a búzafinomlisztet, a napraforgó-étolajat, a sertéscombot, a csirkemellet, a csirke far-hátat és a 2,8 százalékos UHT-tehéntejet érinti.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.