Ugrás a tartalomra

Forrás érkezett a várfejlesztésre, de nem az igényelt pluszköltség

Létrehozva
Mintegy 4,1 milliárd forintos összeg érkezett meg a Diósgyőri vár rekonstruálásának folytatására. Ez az összeg azonban nem az a közel 2 milliárd, amire a vártornyok decemberben feltárt statikai problémája miatt van szükség a munka befejezéséhez, arra még mindig vár a város.

A Diósgyőri vár rekonstrukciója több mint 10 milliárd forintba kerül a 2017-18-ban elfogadott engedélyes tervek alapján. Ez a támogatási összeg ütemezve érkezik meg a beruházó Miskolc városához, a 2022-es részösszeg – mintegy 4,1 milliárd forint – mostantól rendelkezésre áll.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Mint Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője elmondta, ez a támogatói okiratban és a vár fejlesztésére vonatkozó kormányhatározatban leírt összeghez tartozik, ami ennél fogva a már megítélt támogatás része.

„Hosszú egyeztetések eredményeképpen még időben megkapjuk ezt a közel 4 milliárd forintos összeget, ami nem a tornyok megerősítésére szánt pluszforrás” – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, hogy a kormány részéről szóbeli ígéret érkezett – ezt a tervek szerint hivatalos kormányhatározat követi február végén – az igényelt pluszforrás biztosítására vonatkozóan.

A pályázati főosztály vezetője azt is megosztotta, hogy a mintegy 2 milliárd forintos pluszköltség – az ígéret szerint – a 2023-as költségvetés terhére érkezhet meg, ami azt jelenti, hogy az összeget is csak jövőre biztosítja a kormány.

Ez akár még problémás is lehetne, hiszen a tornyok statikai megerősítése nélkül bizonyos munkafolyamatok folytatása kivitelezhetetlen. Éppen ezért 2023-ig várni a szükséges többletforrásra megakasztaná a munkát. „Jelen pillanatban azzal a forrással kell gazdálkodni, ami rendelkezésünkre áll. Módosítjuk a vállalkozási szerződést és a fizetési ütemezést, majd remélhetőleg 2023-ban megkapjuk a pluszforrást, mi pedig akadálymentesen haladhatunk a vár fejlesztésével” – összegezte a jelenlegi helyzetet Miklós Viktor.

Ez is érdekelhet

Évbúcsúztató kerékpározás
Kérdőívben mérik fel a miskolciak közlekedési szokásait
Miskolc
A miskolciak kerékpározási, mikromobilitási és egyéb közlekedési szokásait vizsgálja egy új kérdőíves felmérés.
Képgaléria
TeSzedd! akcióban a Városfejlesztési Főosztály
A Városfejlesztési Főosztály munkatársai élen jártak a TeSzedd! akcióban
MiskolcKörnyezet
A miskolci Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztályának kollektívája részt vett az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért országos környezetvédelmi akcióban, melynek fő célkitűzése: közvetlen környezetünk megtisztítása az illegális szeméttől.
Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Diósgyőri Piknik, A „hétszázát!” felvonulás, Növényfesztivál, termelői vásár - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportOktatásKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományKörnyezet
Színes hétvégi programkínálat várja a miskolciakat és a városba látogatókat: történelmi felvonulás, növényfesztivál, táncbajnokság, mesés foglalkozások, koncertek és közösségi rendezvények is szerepelnek a kínálatban.