Ugrás a tartalomra

Példaértékű összefogás az MVK-nál

Létrehozva
Az MVK Zrt. több mint ötven hölgy munkatársa ajánlotta fel a nőnapra kapott ajándékkártyáját az Ukrajnában maradt lakosok és katonák megsegítésére. 
Kép

Az összegből több mint száz darab konzervet, tisztálkodási szereket és egyéb tartós élelmiszert vettek az MVK-s hölgyek, melyet a Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke juttat el azokra a területekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – tér ki közleményében a közlekedési vállalat.

A cég vezetése ezúton is köszöni a kollégák példaértékű összefogását, és önzetlen segítségét, továbbá felhívják a figyelmét azoknak, akik szívesen csatlakoznának az adománygyűjtéshez, hogy azt március 31-ig az MVK ügyfélszolgálati irodájában tehetik meg.

(Címlapkép: MiNap-archív, Végh Csaba 2021-es felvétele)

Ez is érdekelhet

Közlekedési információk szerda reggel
Miskolc
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.
Folytatódik az esőmentes, aszályos időszak
MiskolcEgészség
Az előrejelzésekben nyoma sincs annak, hogy kiterjedt csapadékrendszer érje el hazánkat, ezért a – már egyébként is – súlyos aszályhelyzet június maradék napjaiban tovább fog romlani.
Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány.