Ugrás a tartalomra

Az önkormányzat elkötelezett a Tündérkert mellett

Létrehozva
Miskolc városa azt szeretné, ha a Tündérkert, mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója, továbbra is Diósgyőr vára mellett működne – Miskolcnak és a Tündérkert üzemeltetőjének pedig élő szerződése is van erre.

A bérlő szándéka már évek óta az, hogy további attrakciókkal tegye még szerethetőbbé a területet, s a fejlesztések biztonságát annak megvásárlásában látja. Miskolc Közgyűlése másfél éve döntött arról, hogy a kert értékesítési lehetőségeit felméri, és megvizsgálja annak hatását, hogy a bérlő által létrehozott Tündérkert értékesítése mennyiben befolyásolja a közelben található Tavi-forrás működését, amely ivóvízzel látja el Miskolc egy részét.

Kép
Fotók: Minap archív/Végh Csaba

A városvezetés szándékai töretlenek és komolyak. Az elmúlt hónapokban tanulmány készült, amelyben a friss geofizikai mérések egyértelműen megállapították, a karsztvíztároló közelében fekvő Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található. A tanulmány arra is kitért, hogy a korábbi mérések is hasonlóan vastag védőréteget jelölnek meg a területen. Mindezeket figyelembe véve szakmailag megalapozottnak tűnik a Tündérkert egy részének védőterületen kívüli besorolása. A szakmai mérések ismeretében, a besorolásról a Vízügyi Hatóság dönt.

Kép

Mindezek figyelembevételével Miskolc önkormányzata azt szeretné, ha a Tündérkert már a 2022-es tavaszi-nyári szezonra megnyitna és fogadhatná a miskolciakat és a turistákat.

Ez azonban jelenleg csak az üzemeltetőtől függ.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.