Ugrás a tartalomra

A kilencedik X - Oláh Istvánnét köszöntötték

Létrehozva
Hejőcsabai otthonában köszöntötte az önkormányzat a kilencven esztendős Oláh Istvánnét. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A helybéli szépkorúak köszöntése hosszú évek óta hagyomány a városvezetésnél. A május végén kilencvenedik esztendejét betöltő Oláh Istvánnét, Aranka nénit ennek alkalmából kereste fel hejőcsabai otthonában Varga Andrea alpolgármester, valamint a helyi önkormányzati képviselő.

Kép

Borkuti László felhívta figyelmünket: a kormányzat által 2010 után bevezetett megemlékezési akcióban bármely kilencvenedik és századik életévét éppen betöltő helybéli részt vehet – az erre vonatkozó igényeket azonban mindenképp jelezni kell az önkormányzatnál.

Kép

Aranka néni Sopronkövesden született, majd a vas megyei Bükön telt élete nagy része. A legkülönfélébb fizikai munkákat látta el, dolgozott a mezőgazdaságban is. 1958-ban megözvegyült. 1987-ben lett nyugdíjas. Az ezredfordulón költözött legidősebb lányához Miskolcra. Két gyermeke, három unokája és négy dédunokája van. 

Ez is érdekelhet

Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.
Képgaléria
Miskolci Soho szezonzáró buli. Fotó: Osztie Tibor
Az utolsó nagy buli a Belvárosi Fröccsteraszon
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Brutál BBQ húsokkal, forralt borral és szuper zenével várták az érdeklődőket péntek este a Belvárosi Fröccsteraszon.