Ugrás a tartalomra

A miskolci betyárokkal szedték a szemetet

Létrehozva
A vasárnapi szemétszedő-akciót ezúttal is a Szebb Miskolcért csapata szervezte.

Preview Image
Szemetet szedett a Szebb Miskolcért csapata - Juhász Ákos képgalériája

Önkéntes szemétszedők tisztították meg vasárnap a Városház tér és az Amfiteátrum közötti területet. A résztvevők különleges segítőtársakat is kapnak, hiszen a miskolci gyökerű Bohemian Betyars zenekar tagjai is csatlakoztak az akcióhoz. A különdíjas felajánlást még az első Miskolci Ötletmaratonon kapták a szervezők, vagyis a Szebb Miskolcért csapata Palágyi Mátétól, a banda hegedűs énekesétől, aki a zsűri tagja volt a többnapos "ötletbörzén".

A zenész korábban egy részvételre buzdító videóban elmondta, hogy mivel egy fejlődő társadalomban élünk, nagyon fontos, hogy önkénteskedjenek az emberek.

Kalydy Barnabás, az önkéntesek főszervezője korábban a minap.hu-nak elmondta, hogy nagyon örülnek, amiért egyre nagyobb figyelmet kap mind közszereplők, mind pedig magánemberek részéről a kezdeményezésük. Így az üzenetük is egyre inkább célba érhet: az emberek másként gondoljanak a szemetelésre.

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez Miskolc városa minden támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.