Ugrás a tartalomra

Időközi választás - újabb jelöltet vettek nyilvántartásba

Létrehozva
A hétfői bizottsági ülésen az is eldőlt, milyen sorrendben szerepelnek majd a jelöltek nevei a szavazólapon.

Leadta a szükséges számú ajánlásokat Fülöp József Istvánné is, azok érvényességéről hétfői ülésén döntött a Helyi Választási Bizottság. Mivel a minimálisan megkövetelt 62 érvényes aláírást a Magyar Munkáspárt jelöltje, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom által támogatott Fülöp József Istvánné is megszerezte, így eldőlt, hogy ő is indulhat a szeptember 25-ére kiírt, miskolci időközi választáson.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A hétfői ülésen azt is kisorsolták, milyen sorrendben szerepelnek majd a nevek a szavazólapon.

Kép

A sorrend:

1. Barta Gábor (Fidesz-KDNP)
2. Sebe-Gazdig Judit (Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület, MSZP, Momentum Mozgalom, Párbeszéd Magyarország, Demokratikus Koalíció, LMP, Jobbik)
3. Fülöp József Istvánné (Magyar Munkáspárt, Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom)

Mint ismert, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea idén áprilisban listán bekerült a parlamentbe. Itteni mandátumáról május végén mondott le az összeférhetetlenség miatt. Ezt követően szeptember 25-ére tűzte ki az időközi választás időpontját a Helyi Választási Bizottság.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.