Ugrás a tartalomra

Összegyűlt a pénz – kedden újraindul a Szimbiózis Alapítvány iskolajárata

Létrehozva
A nagylelkű adományozóknak köszönhetően összegyűlt a szükséges 1 millió forint – sőt, annál több is - így már keddtől újraindulhat a fogyatékossággal élő gyerekek speciális szállítása vidéki településekről a megyeszékhelyre. Az összeg a téli szünetig megoldja a tankolást és januárra is biztosítja a további működést - írja szerkesztőségünkhöz hétfő délután eljuttatott közleményében a Szimbiózis Alapítvány.
Kép
Fotó: Tóth László

„A sajtóhíreket követően óriási összefogás indult el és számunkra is hihetetlen, hogy két nap leforgása alatt, magánszemélyek és cégek adományaiból összegyűlt a szükséges összeg a további működéshez. Keddtől újraindulhat a szolgáltatás és a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően januárban is tudjuk ezt biztosítani. Nekünk pedig hihetetlen erőt ad a felénk irányuló segítő szándék” – mondta Jakubinyi László a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kép

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Szimbiózis Alapítvány 4 kisbusszal több, mint 100 fogyatékkal élő gyereket szállít Miskolcról és 50 kilométeres vonzáskörzetéből naponta a speciális iskolákba és haza, de igény szerint egészségügyi ellátásra, ügyintézésre és szabadidős tevékenységre is. A buszok akadálymentesek, tehát kerekesszékkel élők is igénybe vehetik; a sofőr mellett pedig egy szakképzett kísérő is utazik a gyerekekkel. Más szolgáltatóktól eltérően nemcsak reggel 8-tól 16-ig, hanem már reggel 6-tól megkezdik a szállítást, és ha szükséges egészen este 6 óráig mozgásban vannak a kisbuszok.

Kép

A legnagyobb igény az otthonból iskolába és az iskolából hazaszállításra van, hiszen így a szülők el tudnak menni dolgozni, gyermeküket pedig jó kezekben tudhatják. Ezt a rendszeres szolgáltatást kellett szüneteltetni november 20-tól, mert elfogyott az alapítvány éves üzemanyag kvótája, az árstop nélküli benzin ár pedig olyan magas, amit már nem tudtak volna a havi térítési díjakból és a normatívából kigazdálkodni.

Ez is érdekelhet

Macsó Máté Fotó: DVTK
DVTK: küszöbön a fiatalítás
MiskolcSport
A DVTK csapata a Kisvárda MG vendége lesz. Macsó Máté, a DVTK ifjú labdarúgója nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Táncballadák a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúra
A Miskolci Balett Arany János balladái alapján készített táncelőadást, melyet április 25-én mutat be a Játékszínben. Az előadásban két koreográfus működik együtt, Szőllősi Krisztina és Kozma Attila.
Egy kisbuszért futnak idén a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági futását a Supersum Közhasznú Alapítvány, amely idén új helyszínen, a miskolci Népkertben várja a mozogni és segíteni vágyókat május 16-án.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Az elődöntő döntő ütközete
MiskolcSport
A DVTK HunTherm újabb hazai bajnokit játszik. A Sopron Basket csapatát fogadja a DVTK HunTherm, a fináléba jutásról döntő találkozón.