Ugrás a tartalomra

Nem tudják iskolába vinni a gyerekeket

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. november 15. kedd 17:55
Elfogyott a benzinpénz, ezért a Szimbiózis Alapítvány már csak néhány napig tudja vállalni a fogyatékkal élő gyerekek speciális szállítását vidéki településekről a megyeszékhelyre. 
Fotó: Tóth László

Az alapítványtól származó értesülés szerint, az éves üzemanyagkvótájukat szeptember végéig elköltötték, jelenleg pedig olyan magas az üzemanyag ára árstop nélkül, hogy ezt már nem tudják a havi térítési díjakból és a normatívából kigazdálkodni, így a szolgáltatásukat szűkíteni kell.

Négy kisbusszal több, mint száz fogyatékkal élő gyereket szállítanak Miskolcról és ötven kilométeres vonzáskörzetéből naponta a speciális iskolákba és haza, de igény szerint egészségügyi ellátásra, ügyintézésre és szabadidős tevékenységre is. A buszok akadálymentesek, tehát kerekesszékkel élők is igénybe vehetik. A sofőr mellett egy szakképzett kísérő is utazik a gyerekekkel. Más szolgáltatóktól eltérően nemcsak reggel 8-tól 16-ig, hanem már reggel 6-tól megkezdik a szállítást, és ha szükséges egészen este 6 óráig mozgásban vannak a kisbuszok.

Fotó: Tóth László

Az alapítvány kommunikációs referensétől Almási Beatrixtól kapott tájékoztatás szerint a legnagyobb igény az otthonról iskolába és az iskolából hazaszállításra van, hiszen így a szülők el tudnak menni dolgozni, gyermeküket pedig jó kezekben tudhatják. Ezt a rendszeres szolgáltatást kell most szüneteltetniük, mivel a legnagyobb anyagi terhet ez rója a szervezetre. Eseti szállítások továbbra is lesznek, november 20-tól azonban év végéig biztos, hogy az iskolajáratok szünetelnek.

A Szimbiózisnál bíznak abban, hogy a jövő évi üzemanyagkvótákkal és normatív támogatásokkal újraindulhat ez a szolgáltatás is, azt azonban még nem lehet tudni, hogy az az összeg mennyi időre lesz elegendő.

Pozitívum, hogy egy nyertes pályázatnak köszönhetően jövő tavaszig hét millió forintot költhetnek el egy öt évesnél nem öregebb kisbuszra, ami jelentősen javítaná az elöregedett járműparkot. A használt buszok piacán azonban egy ilyen kilenc fős jármű mai áron tizenöt millió forintnál kezdődik, és az még nem akadálymentes. Az átalakítás további egymillió forintba kerül. Ezeknek a plusz és többletköltségeknek a fedezéséhez jelenleg is keresik a támogatókat, hogy az új buszt megvásárolhassák.

További hírek

Olvasnivaló