Ugrás a tartalomra

További kedvezményeket biztosítanak a Zsarnai piacon árusítóknak

Létrehozva
A kereskedők terheinek csökkentése és a kihasználtság további növelése érdekében, a Zsarnai piacot működtető Városgazda Nonprofit Kft. új kedvezményeket biztosít idén a bérlők számára - írja csütörtöki közleményében a cég. 
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

- Azok a kereskedők, akik januárban és februárban is a havi bérlést választják, 20-20 százalékos kedvezményben részesülhetnek az adott hónapokra. Mivel a bérlők egy része a januári bérleti díjat már befizette, ezért a kedvezmény egységesen, a februári bérlés esetén érvényesíthető. Így a jövő hónapban gyakorlatilag összeadódik a két hónapra vonatkozó kedvezmény, a kereskedő pedig összesen negyven százalékkal fizethet majd kevesebbet februárban. Aki nem kíván februárra is szerződni, annak a bérlőnek a kedvezményt visszafizetik - írja a Városgazda.

Ezen felül további kedvezményeket is kínálnak a Zsarnai piac bérlőinek. Az üzemeltető cég egy olyan kedvezményrendszert dolgozott ki, ami alapján a kereskedők, ha minél több hónapra bérelnek előre árusító helyet, annál nagyobb arányú kedvezményben részesülhetnek. Egy teljes évre vonatkozó bérlés esetén a kedvezmény meghaladhatja az éves bérleti díj 12 százalékát, vagyis ennyivel kell kevesebbet fizetniük azoknak, akik egész évre előre bérelnek helyet a piacon, de természetesen lehetőség van rövidebb időre is szerződni.

"A Zsarnai piac az elmúlt tíz évben változatlan bérleti díjakkal üzemelt, ezért a cég vezetése a piac munkatársaival közösen felülvizsgálta a helyzetet, és 2023-ra új díjstruktúrát alakított ki. Ennek lényege, hogy a területen standokat alakítottak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtételekkel rendelkeznek. Januártól a bérléssel rendelkezdő kereskedőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál egy belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál való belépéskor kell a terület díját kifizetni. Az új konstrukciótól azt is várják, hogy elkerülhetőek lesznek azok a viták, amelyek a terület nagyságával függtek össze, és konfliktusokat okoztak az árusok és a díjbeszedők között - hangsúlyozta a Városgazda.

A cég hozzátette: az elmúlt időszakban folyamatosan arra törekedtek, hogy a Zsarnai piacon modernebb és kényelmesebb körülményeket biztosítsanak a piacozók számára. Hosszú évek után, tavaly megkezdődhetett az árusító asztalok fedése, első ütemben egy 75 méter hosszú tetőszerkezettel. A piac körül egyszerűsödött a forgalmi rend, ingyenes lett a parkolás, hatszázra nőtt a parkolóhelyek száma, valamint javult azok minősége. A bejutást már egy új beléptetőrendszer segíti, valamint használt sütőzsiradék-gyűjtőket is sikerült kihelyezni a területen a tavalyi évben. Az üzemeltető cég a fejlesztéseket 2023-ban is folytatni tervezi.

Ez is érdekelhet

Teljesen megújul az Avas főútja
Miskolc
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.