Ugrás a tartalomra

Új burkolat az avasi futópályán

Létrehozva
Már a nyár folyamán rekortán burkolattal láthatják el az avastetői futópályát, amint az uniós támogatások megérkeznek – jelentette be Fodor Zoltán, az avasi, 7. számú miskolci választókerület önkormányzati képviselője.
Kép
Illusztráció | Juhász Ákos archív felvétele a népkerti futókörről

Az Avastetőn a ’80-as évek elején kezdődött meg a lakótelephez kapcsolódó sport- és szabadidő park kialakítása, ahol a vállalatok KISZ-esei és szocialista brigádjai dolgoztak – idézte fel a létesítmények történetét Fodor Zoltán.

„Huszonegy évvel ezelőtt, amikor képviselő lettem, elhatároztam, hogy fejlesztéseket hajtok végre a területen. 2006-ban pályáztam és nyertem az akkori kormánytól 6 millió forintot. Ebből készült el a kézilabdapálya teljes aszfaltozása, de futotta a kosárlabda- valamint a röplabdapálya kialakítására és aszfaltozására is” – mondta el szerkesztőségünknek az Avasi, 7. számú választókerület önkormányzati képviselője

Miután látványosan sokan használták a sportpályákat, a futókon kívül a közeli iskolából és óvodából is oda vitték a gyerekeket tornázni, a képviselő úgy gondolta, az sportolók egészségének védelme érdekében mindenképpen gumiszerkezetű futópályát kell létrehozni. „Az elmúlt tíz esztendőben az előző városvezetéstől folyamatosan kértem a pálya felújítás árát, de nem jártam eredménnyel, noha évente több alkalommal is megígérték. Most viszont megnyílt a lehetőség. Az új városvezetés több mint 30 milliárd forint értékben pályázott a miniszterelnökséghez különböző fejlesztések támogatására. Ebben a pályázati csomagban helyet kapott a választókerületemben lévő avastetői futópálya rekortán burkolattal” - hangoztatta a képviselő.

Kép
Juhász Ákos felvétele a felújítandó pályát bejáró képviselőről

A kiviteli tervek már elkészültek, és amint az Európai Unióból megérkeznek az úgynevezett „TOP+”-os pályázatok támogatási forrásai, kezdődhet a kivitelezés. Fodor Zoltán köszönetet mondott Veres Pálnak, Miskolc polgármesterének, aki felkarolta és támogatta a kérését, hogy bekerülhessen a város támogatott fejlesztései közé,

„Nagyon bízom abban, hogy a beruházás a nyár folyamán elkészül. Megérdemli az a több száz gyerek és felnőtt, hogy egészséges környezetben legyen lehetőségük edzeni. Ezért építettem ki húsz évvel ezelőtt az ivókutat is” - fűzte hozzá Fodor Zoltán.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.