Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a közfoglalkoztatási programok a Városgazdánál

Létrehozva
Hajléktalanok dolgozhatnak a cégnél újabb egy éven át.
Kép
Fotó: Végh Csaba (minap archív)

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a Belügyminisztérium két kiírására is sikeresen pályázott. Ennek köszönhetően a társaság a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram forrásából 50 embert tud tovább foglalkoztatni, annak az egyedi közfoglalkoztatási programnak köszönhetően, amelyben helyi hajléktalangondozó intézmények közreműködésével hajléktalanok dolgozhatnak a cégnél március 1-től, egy éven át. A program résztvevői a korábbi évekhez hasonlóan, a többi közt a fasorok gondozását, tűzifakészítést, valamint az útburkolati jelek festését végzik majd. Mindez az országos hajléktalan-mintaprogram részeként valósul meg.

A másik nyertes pályázat és a hozzá kapcsolódó, hosszabb időtartamú program révén pedig további 140 közfoglalkoztatott dolgozhat a Városgazdánál március 1-től egészen november végéig, a városüzemeltetéshez kapcsolódó feladatokat ellátva.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. éves szinten több száz tartósan munkanélküli ember számára biztosít folyamatos munkalehetőséget. A programok során a társaság a munkavállalókat napi 8 órában foglalkoztatja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatallal, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatallal kötött hatósági szerződések alapján.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.
Mintha csak a Donnie Darkoból csöppentek volna ide - újszülöttek a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.