Ugrás a tartalomra

Május végére megújul az őspark Tapolcán  

Létrehozva
A tervezettnél bő két hónappal később, várhatóan május végére készül el a Miskolctapolcai Őspark komplex felújítása.  
Kép

Sajtónyilvános bejárást tartott hétfőn reggel Szopkó Tibor alpolgármester és Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati Főosztályának vezetője – a Velünk a Város frakció több tagjának jelenlétében - Miskolctapolcán, az éppen komplex felújítás alatt álló őspark területén.  
 
Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a város egyik leglátogatottabb turisztikai övezetének komplex fejlesztéséhez egy évvel ezelőtt láttak hozzá. A projekt részeként a Csónakázó-tó és az ahhoz kapcsolódó sétányok, a tapolcai őspark jelentős része, a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornái, illetve elektromos hálózata is megújul. A felgyülemlett, felesleges iszaptól megszabadítják a Csónakázó-tavat, új pavilonokat, utcabútorokat, kandelábereket telepítenek a területre, valamint napozóteraszokat és konzolos stégeket is létesítenek. A felújítás egy újabb mérföldkő Miskolctapolca életében, aminek köszönhetően a városrész valódi csillogó ékköve lehet majd Miskolctapolca turisztikai attrakcióinak. 

Kép

- Az eredeti tervek szerint március végén be kellett volna fejeződnie a kivitelezésnek, viszont felmerültek olyan akadályozó körülmények, amik miatt módosítani kellett a határidőt. A projekt befejezésének új dátumát ezért május 31-ére módosítottuk – tájékoztatta lapunkat Miklós Viktor. Mint mondta, a csúszás egyik oka az a bobpályához vezető híd, amin eredetileg csak kisebb felújítást – felületkezelést és festést – végeztek volna, a bontás során azonban kiderült, hogy mostanra teljesen szétkorhadt és balesetveszélyessé vált a faszerkezet, ezért teljesen újat kell építeni a régi helyett.  
 
- A beruházás jól áll, összességében 70-75 százalékos készültségben van a teljes projekt. Az Őspark 90 százalékban kész van: itt már kijelölték és meg is építették az új nyomvonalakat, az új kandeláberek már csak a bekapcsolásra várnak, a komfortpontok pedig félkész állapotban vannak. A kivitelező megrendelte az utcabútorokat, viszont ezeket garanciális okokból csak az utolsó két hétben fogják telepíteni május közepén. A Barabits-sétányon folyamatban van a térkövezés, és telepítik az új pavilonokat is, a Geometrikus parkban és a Barlangfürdő előtt szintén most rakják le a burkolatokat és szegélyköveket. A két híd közelében viszont csak akkor tudnak majd térkövezni, ha már a hídszerkezetet felújították – ismertette a beruházás jelenlegi állapotát a pályázati főosztályvezető.  
 
A Csónakázó-tó iszaptalanítása néhány héttel ezelőtt fejeződött be, ez már jól látható a tó színén is. - A tóból közel 2500 köbméter iszapot távolítottak el, ez szikkasztott állapotban 900 köbméter volt, a vállalkozó már el is szállította. A partfalakat is teljes mértékben is felújították – tette hozzá Miklós Viktor.  

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A bejáráson – Szopkó Tibor, fejlesztéspolitikáért felelős polgármester invitálására - a Velünk a Város frakció több tagja is részt vett, együtt tekintették meg a projekt jelenlegi állapotát.  
 
- Frakciótársaimmal körbejártuk a területet, felmértük a lehetőségeket, megnéztük a nehézségeket, megvitattuk a fejlesztés legfontosabb kérdéseit. Az egyik ilyen, hogy egyáltalán meg tudtuk menteni a projektet, hiszen ez is nagyon sok energiába került. Szívesen büszkélkedem el ezzel a beruházással a frakciónak, hiszen folyamatosan támogatják a városvezetést abban, hogy május 31-ig valóban befejeződjön az őspark felújítása – fogalmazott. Szopkó Tibor kiemelte: a kivitelezés során zöld szempontokat is figyelembe tudtak venni, hiszen az eredetileg tervezett körülbelül háromszáz körüli fakivágás helyett elég volt harmadannyi fát kivágni. Nagyon sok fát meg tudtunk menteni – hangsúlyozta a városvezető.  

Kép

A kivitelezés hátralévő két és fél hónapjában még végig térkövezik a Barabits-sétányt, valamint a Geometrikus park sétányait, elkészülnek a komfortpontok, a Csónakázó-tó partján kialakított stégekre padokat és napozóágyakat helyeznek ki, a tereprendezést követően pedig telepítik majd az új növényeket is. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.