Ugrás a tartalomra

Tavaszra újjáéled Tapolca

Létrehozva
Az eddigi enyhe tél megkönnyítette a miskolctapolcai Csónakázó-tó iszaptalanítását, így a napokban végezhetnek is azzal a szakemberek. De már a többi munkálatnak sem kell sok – a fejlesztések rövidesen egybeérhetnek. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Mint ismert: a város egyik leglátogatottabb turisztikai övezetének komplex fejlesztéséhez tavaly márciusban láttak hozzá. Akkor azt tűzte ki célul a városvezetés, hogy a „Zöld város kialakítása Miskolc-Tapolca akcióterületen” című projekt részeként a Csónakázó-tó és az ahhoz kapcsolódó sétányok, a tapolcai Őspark jelentős része, a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornái, illetve elektromos hálózata is megújul majd. Mindemellett a tervek között szerepelt még, hogy új pavilonokat és utcabútorokat is kap a településrész.

Kép

Az egyik legnagyobb felforgatással járó tennivalót kétségtelenül a tó iszaptól való mentesítése szolgáltatta a munkásoknak. Az állóvíz legmélyebb pontja két és fél méter, ugyanakkor az üledék helyenként a nyolcvan-kilencven centimétert is elérte, ami már az élővilágra is komoly veszélyt jelentett – gondoljunk csak arra, hogy a halak egészen a felszín közelében tudtak már csupán úszkálni…

Kép

A tó megtisztításával megbízott cég vezetőjének a becslései szerint csaknem két és félezer köbméter iszapot sikerült eltávolítaniuk kollégáiknak, ám mindezt még az elkövetkező napokban az általuk végzett mérések fogják megerősíteni. A szivattyúzást és a szárítást mindenesetre nem hátráltatta fagy, így egy több száz méteres csőrendszeren keresztül november közepétől szinte zavartalanul tudták kitermelni az üledéket, jelentős részben hordalékot, melyért döntően a befolyó patak felelt. Mindössze olyan törmelékek és maradványok eshetnek innentől a kotrógép markolójának áldozatául, amiket a fentiekben taglalt eljárással képtelenek voltak kiszippantani.

Kép

Ott jártunkkor Kovásznai-Szász Gergely ügyvezető a tárgyalt munkálatok utolsó fázisáról számolt be: eszerint pénteken hozzálátnak a tó leeresztéséhez, hogy olyan kisebb karbantartói munkákat is el tudjanak végezni, mint a zsilipek helyrehozatala. Hozzátette, a tapolcai iszap egészen magas szárazanyag-tartalommal bír, ennek mentén annak lerakódása akár az évi másfél centit is elérheti majd a jövőben. A part menti paplanokon heverő iszap – időjárástól függően – február végére teljesen kiszáradhat, akkor pedig – a megfelelő minősítést követően – a Városgazda nádasréti telephelyén landolhat majd.

Kép
Csütörtök délelőtt Kovásznai-Szász Gergely (j) Miklós Viktornak (b) számolt be a munkálatokról.

A sétaútvonalak közel hetvenszázalékosan elkészültek már: a Barabits-sétányon a másik kivitelező cég végzett az alapozási munkálatokkal, így ott napokon belül a térkő-burkolatokat is elhelyezhetik. Mindazt a Dehmel-sétányon már megtették. A Barlangfürdő melletti árusítóegységek szerkezete is áll. Az őspark esetében a csapadékcsatornák és a kandeláberek után nemsoká a pihenőpadok és a napozóágyak is elnyerhetik helyüket – tudtuk meg a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetőjétől. Miklós Viktor stábunknak kifejtette: a tervek szerint tavasz elejére mindennel végezni fognak, ám amennyiben a rövidesen elkészülő ütemterv mégiscsak csúszást jelezne előre, a nyár beköszöntéig akkor is bizonyosan visszakapjuk a jól megszokott, jóllehet újdonságokkal gyarapított területet. 

Ez is érdekelhet

Négymilliós díjat nyert az Avasi csapata
Miskolc
A Richter Anna-díj pedagógus kategória első helyét nyerte el az Avasi Gimnázium csapata „A tudomány a varázslat mögött” című programmal. A budapesti díjátadón a győzelem mellett a vele járó négymillió forintos támogatást is átvehették.
Útlezárások és forgalmi változások Orbán Viktor miskolci látogatása idején
Miskolc
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke miskolci látogatása idején – március 21-én 6.00 és 2026. március 22-én 6.00 óra között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a miskolci belvárosban.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.