Idén is Lillafüreden, vagyis József Attila Óda című versének születési helyén ünnepelte a költészet napján április 11-én, kedden Miskolc közössége. A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár által szervezett rendezvényen előbb Pozsgai Péter, a polgármesteri hivatal kulturális és sport osztályának osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki hangsúlyozta: ezen a napon a magyar költészet napján a magyar nyelv különlegességéről és egységéről is meg kell emlékezni.
- Az őrvidék magyarjai nagyon jól megértik ezer kilométeres távolságban a moldvai csángók nyelvét, és a halotti beszéd sem rejtvény még a XXI. század magyarjai számára sem, nyolcszáz év távlatából. Ez Európa más vidékein egyáltalán nem általános – mondta.
Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy József Attilához hasonlóan április 11-én egy másik „írófejedelem” Márai Sándor születésnapját is ünnepeljük, aki a fortélyos félelem háborús időszakáról oly meggyőző, átütő erővel tájékoztatott.
- Ma is a fortélyos félelem időszakát éljük, a világjárvány és a szomszédunkban dúló háború, mely a kárpátaljai magyarságot is érinti, korábbi életünket alapjaiban változtatta meg, forgatta fel. Reméljük, hogy a járvány lecsengése után, a béke is beköszönt, mert ugyan a mai Magyarország területén nincsenek harci cselekmények, és ne is legyenek, mégis igaz: fegyverek közt hallgatnak a múzsák – jelentette ki.
Teremt és újrateremt
Pozsgai Pétert Mizser Attila, író, költő, irodalomtörténész követte, aki az Ódát elemezte. – A vers valahol arról ad hírt nekünk, hogy a másik hiányának az elbeszélhetősége, leírása, a másik érzékletes megjelenítése csak a természet iktatásával hozzáadásával történhet, alakulhat, ahogy a másik hiánya az emlékezésnek a felidézésnek gesztusában. A vers hangulata csendes, idilli, nyugodt, magasztos, érzelmi tárgyú, és lelkesült - mondta el az irodalomtörténész, aki kiemelte, a szöveg koránt sem egyedül a romantika természetkultuszát teremti újra, hanem bevezet egy alternatív megszólítást mind a tájról, a testről, a szerelemről és az időről.
A beszédeket követően Miskolc képviseletében Pozsgai Péter osztályvezető, Osztermann Józsefné csoportvezető és Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár képviseletében Csoma-Simon Mária igazgatóhelyettes és Papp Dénes PR vezető koszorúzták meg az emléktáblát. Hasonlóan emlékezett a MŰÚT és a Spanyolnátha szerkesztősége, valamint az Irodalom a kertben című programsorozat képviselője, Kégl Ildikó is.
A megemlékezés végén Jacsó Pál költő, ügyvéd szavalta el a kultikus verset, József Attila Ódáját, ezt követően az ünnepség a függőkertben, a költészet teraszán, folytatódott kulturális programmal.
József Attila emléke Lillafüreden
1933-ban – az első lillafüredi írótalálkozón – a táj ihletésében írta József Attila az Óda című versét, a világirodalom egyik legszebb szerelmes költeményét. A helyet korábban "csupán" emléktábla jelölte a Palotaszállóval szemközt. 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulójára, április 11-re készítette el Varga Éva Munkácsy-díjas szobrászművész az Óda költőjének szobrát. A teraszra támaszkodó költő mellett a párkányra vetődő női árnyékban az Óda című vers töredezett sorai jelennek meg.
Az Óda születési helyén ünnepelte a költészet napját Miskolc
Létrehozva
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Miskolcon a megemlékezés helyszíne, Lillafüred is kötődik a költőhöz, hiszen kilencven éve itt írta meg az Ódát, a világirodalom egyik legszebb szerelmes költeményét.
Ez is érdekelhet
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.
Folytatódik Miskolc útfelújítási programja és a forgalomkorlátozások
A városban több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani, mert a Miskolci Városgazda munkatársai útfelújítást és más hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.