Ugrás a tartalomra

Rövidesen folytatódhat a várberuházás Diósgyőrben

Létrehozva
Még mindig nem tudni, mikor születhet végre megnyugtató megoldás a Diósgyőri vár ügyében, a szebb napokat is látott épület kálváriája hosszú ideje húzódik, mivel többszöri ígéretek ellenére sem érkeztek meg az építkezés folytatásához szükséges pluszforrások.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Mint ismert, Nagy Lajos egykori kastélyának átépítése során, már jócskán a munkálatok megkezdése után derült fény arra, hogy a tornyok statikai állapota nem teszi lehetővé a ráépítést, így mindenképp szükség lenne a megerősítésükre, ez azonban súlyos milliárdokkal növelte meg a beruházás költségeit. Ezeket a pluszforrásokat pedig az elmúlt évek elvonásai, a Covid elleni védekezés és a lezárások, illetve a rezsidíjak, az infláció és a brutális áremelkedések miatt megtépázott városi költségvetésből kormányzati szerepvállalás nélkül lehetetlen előteremteni. Ilyen segítség azonban mind a mai napig nem érkezett. Az egyeztetések folyamatosak a kormányzat és a miskolci önkormányzat szakemberei között, azt viszont, hogy mikor és milyen eredménnyel zárulhatnak le, egyelőre nem lehet tudni.

A városháza tájékoztatása szerint legutóbb március 29-én az Építési és Közlekedési Minisztériumtól érkezett hivatalos megkeresés Miskolc polgármesteri hivatalának pályázati főosztályához arra vonatkozóan, hogy bízzanak meg egy konkrét igazságügyi szakértőt a helyzet tisztázásával, akit telefonon és írásban is megkerestek, majd megállapodtak abban, hogy személyes bejárását tartanak a várban, hogy pontosan meg tudják határozni az elvégzendő feladatokat.

Kép
Fotó: Juhász Ákoks

A helyszíni szemle első időpontját a szakértő kérésére április 18-ra tűzték ki, majd ugyancsak a szakértő kérésére áttették egy nappal későbbre, amikor végül személyesen is bejárták a Diósgyőri vár építési területeit megállapodva abban, hogy a város képviselői kapnak egy emlékeztetőt, benne a helyszíni szemlén szakmai szempontok alapján közösen meghatározott, pontos feladatleírással, amelynek köszönhetően el tudják majd indítani az ajánlatkérési eljárást és meg tudják kötni a szükséges szerződést. A vár átépítése egy olyan speciális, a megszokott, mindennapos építőipari beruházásoktól eltérő projekt, hogy elkerülhetetlen volt a feladatok teljes körű, mindkét fél részvételével történő pontos meghatározása.

A folyamat azonban itt elakadt, és nem az önkormányzat hibájából – mondják a városháza képviselői hozzátéve, hogy a bejárás után többször is keresték a szakértőt az ügyben, de hiába. Ezért aztán készítettek egy ajánlattételi felhívást, amelyet megküldtek neki még május 2-án, majd 10 nappal később ismét küldtek egy immár pontosított változatot, de válasz nem érkezett. Ezért harmadszorra, május 15-én már magát a szerződéstervezetet küldték meg az igazságügyi szakértőnek visszajelzést remélve - hiába.

Május 23-án azonban megtört a jég, megérkezett a válasz a szakértőtől, és egy telefonhívás is, amelyben elnézést kért a késlekedésért – ezzel egy időben pedig megkezdődött a szakértői vélemény összeállítása, és végre elindulhatott a szerződéskötés folyamata is.

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.