Ugrás a tartalomra

Folyamatosak az egyeztetések, de egyelőre csöndes a Diósgyőri vár környéke

Létrehozva
A munkálatok néhány hete álltak le, mivel nem érkezett meg a szükséges kétmilliárd forint a tornyok megerősítésére. Az önkormányzat folyamatosan keresi a megoldást, de a kormányzat illetékesei egyelőre türelemre intik a helyhatóságot.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Csöndes a Diósgyőri vár környéke. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a városvezetés február végén jelentette be, hogy forráshiány miatt az építkezés egyelőre megállt. Az eredeti tervek szerint a tornyoknak egy plusz tizennégy méteres ráépítést kellene elbírniuk. A falkutatás közben azonban kiderült, hogy az építmények ehhez nem elég erősek.

Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a tornyok a koruknak megfelelő állapotban vannak, ami azt is jelenti, hogy azok megerősítéséhez pluszforrásra lenne szükség: kétmilliárd forintra. Ezt a forrást azonban a projektet támogató kormány egyelőre nem biztosítja.

Kép

Februárban a Pénzügyminisztériumtól e-mailben kapott tájékoztatást a város arról, hogy nem fogadják el a várról szóló igazságügyi szakértői véleményt. Miklós Viktor hozzátette, a munka azért nem folytatódhat a vár egyetlen területén sem, mert annak idején a várat egy épületként tervezte meg Rostás László, korábbi főépítész, ezért így, vagyis egy épületként kell kezelni a külső és a belső várat.

A főosztályvezető a Miskolc Mának úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat minden követ megmozgat annak érdekében, hogy az építkezés tovább folytatódhasson.

Kép

- A miniszterelnökségnek illetve az Építési és Közlekedési minisztériumnak jeleztük a problémát, mindkét fél oldaláról azt a választ kaptuk, hogy várjunk még, mert az egyeztetések folyamatban vannak kormányzati szinten is. Ennek megfelelően mi most várunk, de ez súlyos költségeket ró mind az önkormányzatra, mind pedig a vállalkoznak, hiszen most úgy kell az őrzésről illetve a vár mellett felállított daruknak a bérléséről gondoskodni, hogy annak ára előre nem volt benne a költségvetésben és nem tudni, meddig tart majd a leállás – hangsúlyozta.

Miklós Viktor hozzátette, a Diósgyőri vár teljes felújítási munkái már majdnem elérik a 60 százalékos készültséget.

Ez is érdekelhet

Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.
székely stílusú szörnyeteg
A „székely stílusú szörnyeteg”, az első panelház Miskolcon és az Avasi lakótelep
Miskolc
Hogyan lett a „székely stílusú szörnyetegből” városi jelképpé vált kilátó, és miként alakult át a szőlőskertekkel borított Avas több tízezer ember otthonává?
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
Október 17-én, szombaton 17 órától görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Az „OXI” ünnephez kapcsolódó megemlékezésen kulturális műsor, görög élőzene és ételkóstoló is lesz.
Képgaléria
Zsarnai piac_Fortepan
A Zsarnai piac, amely túlélte a saját halálhírét
Miskolc
A Zsarnai egyszerre volt piac, zsibvásár, találkozóhely és egy külön kis világ, amit, bár sokszor temettek az elmúlt évtizedekben, a mai napig fogalom a városban.