Ugrás a tartalomra

Friss: a pénz jár, de még mindig nem érkezett meg

Létrehozva
A legutóbbi szakértői vélemény is kimondta, a Diósgyőri vár tornyait meg kell erősíteni.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

"Immár öt szakmai anyag van a birtokunkban, egy pedig a Pénzügyminisztériumnál, amelyek a kivitelező által még 2021. decemberében feltárt, előre nem láható problémát és annak kezelését támasztják alá: a vártornyok nem bírják ki a ráépítést, azokat meg kell erősíteni, amelynek ára 2 milliárd forint" - tette közzé az információt hétfő este közösségi oldalán Veres Pál.

"Lassan két éve próbálunk erre az előre nem látható pótmunkára forrást kérni, elsőként dr. Kiss Jánosnál kopogtattunk, mivel akkoriban ő volt a vár fejlesztésével megbízott miniszterelnöki biztos. Később a terület országgyűlési képviselője lett, de levelünket azóta sem méltatta válaszra." - írta a polgármester.

Kép

"Közben több igazságügyi szakértői véleményt is készíttetett önkormányzatunk, továbbá a miniszterelnökség kérésére a pénzügyminisztérium is felkért egy független szakértőt a probléma megvizsgálására, de az is hiába mondta ki, jogos a pluszforrás igényünk, pénzt nem kaptunk. A közelmúltban az Építési és Közlekedési Minisztérium kérte, kérjünk fel egy igazságügyi szakértőt egy újabb vizsgálati anyag elkészítésére. Megtettük. Számszerileg ez volt a hatodik vélemény, amely ugyanazt mondta ki, mint a korábbiak: a vártornyokat meg kell erősíteni. Ezt a véleményt megküldjük a Minisztériumnak, és várjuk a döntést. Amíg nem kapjuk meg a szakértők által is jogosnak mondott 2 milliárd forintot, addig a kivitelező nem tudja folytatni a munkát. A Diósgyőri vár kivitelezése veszélybe kerülhet, de azt nem hagyhatjuk, és nem fogom hagyni, hogy így maradjon" - zárja ígérettel sorait Veres Pál, hozzátéve, a diósgyőriek vára nem lehet torzó, félkész, befulladt projekt nem fogadhatja a hozzánk érkező turistákat, és a miskolciak sem ezt érdemlik.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.