Ugrás a tartalomra

Dolgoznak a Búza téri aluljárón

Létrehozva
A földalatti átkelőhelyet az 1970-es években építették, és azóta nem volt felújítva. A gránitlapok több helyen megcsúsztak, a lépcsők pedig helyenként már balesetveszélyessé váltak.
Kép

Mint arról beszámoltunk: hétfőn kezdődött a Búza téri aluljáró lépcsősorának rendbetétele. Az első ütemben a Centrum felőli kijáratot zárták le, jelenleg ezen dolgozik a kivitelező, várhatóan szeptember végéig. Ezt követi a második szakasz, amikor a Zsolcai kapui kijáratnál folytatódnak a munkák. A harmadik ütemben pedig a Búza téri kijáratot zárják majd le október végéig. A teljes beruházás a tervek szerint november végére készül el.

Kép

- Nagy öröm számunkra, hogy másfél év után elindult a kivitelezés. Megvolt a közbeszerzési eljárás, a kivitelező hétfőn felvonult a területre. Szakaszosan zárja le az építése során a feljáró lépcsőket, és szakaszosan fogják visszaadni
- mondta el a Miskolc Televízió stábjának Mokrai Mihály (Demokratikus Koalíció), a Velünk a Város frakciójának önkormányzati képviselője, aki felhívta a figyelmet: addig is táblák segítik a miskolciakat, miként tudnak eljutni a Búza tér irányába. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.