Ugrás a tartalomra

Turisztikai szakemberek ismerkedtek Lillafüreddel

Létrehozva
A turizmus világnaphoz kapcsolód programon a lillafüredi Hétmérföldes Meseutat is megismertették a szakma jelenlévő képviselőit.
Kép
Felvételünk a meseút átdóján készült. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A Turizmus Világnap programjaihoz kapcsolódott Miskolc TDM szervezetének csütörtöki programja. A Vendégségben itthon szakmai tanulmányút sorozat keretében egy tartalmas és rendhagyó lillafüredi sétára invitálták a turisztikai szakma képviselőit – írja pénteki közleményében a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. (MIDMAR).

Amint fogalmaznak, a helyszínen az ötletgazda, Zámborszky Eszter mesepedagógus mutatta be a Hétmérföldes Meseutat, ami egy igazi aktív élményt nyújtó program a gyerekeknek, de bárki örömét lelheti benne, aki szereti a természetet és a feladványokat. 

- A négy kilométeres szabadtéri tanösvény állomásait végigjárva meséket, és ahhoz kapcsolódó játékokat, feladatokat, beszélgetésindító kérdéseket találnak a résztvevők. A séta induló állomása az Erdővarázs Panzió. Itt lehet megváltani a jegyeket és itt kapják meg a kulcsokat is az érdeklődők, melyek a 6 db színes meseházikót nyitják. Az útvonal Lillafüred egyik legszebb részén, a Mária és az Erzsébet sétányon vezet végig, ahol megismerhetjük a település rejtett látnivalóit, érintve a Limpiászi keresztet, a Libegőparkot és a Herman Ottó Emlékházat is. Aki az utat végjárta, az a kiindulópontra visszatérve leadja a kulcsot, és megkapja az oklevelét, ami bizonyítja, hogy mennyire ügyes mesejáró volt A meseutat a családok mellett óvodás-, iskoláscsoportok, felnőtt baráti társaságok is bebarangolhatják, akár vezetett séták keretein belül. A meseút az év minden napján elérhető és kellemes offline élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt – részletezik a meseút érdekességeit, melyekről korábban itt írt a minap.hu.

A MIDMAR közleménye leszögezi, a sétán résztvevő szakemberek tetszését egyöntetűen elnyerte a tanösvény filozófiája, megvalósítása és a mesepedagógus magával ragadó előadásmódja. Az út bejárása a páratlan lillafüredi látnivalók méltó kiegészítő programja, különösen az őszi időszakban, amikor az egyik legszebb arcát mutatja az egyre színesedő Bükk. Részletes információk a meseútról ezen a linken találhatók.

Ez is érdekelhet

Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.
Hollósy András: Kétmilliárd forintot vesz el a miskolci nyugdíjasoktól a Tisza-kormány
Miskolc
A miskolci FIDESZ-KDNP-Pont MI-frakciószövetség sajtótájékoztatót tartott a helyi nyugdíjasokat is érintő jövőbeli változásokról péntek reggel, a Szent István téren.
Képgaléria
Határtalan napok - kiállításmegnyitó a Nagyszinház emeleti társalgójában
Útjára indult a Határtalan Napok, Araddal az élen
MiskolcKultúra
Dupla kiállításmegnyitóval kezdődött a Határtalan Napok csütörtök este a Miskolci Nemzeti Színházban. Simó Margit aradi képzőművész Dante illusztrációk és a Komlóstetői Református Általános Iskola Magyar vagyok – Határtalanul című rajzpályázatának alkotásaiból nyílt tárlat.
Összeütközött két autó Miskolcon
MiskolcBaleset
A Kabar és a Kórház utca kereszteződéséhez vonultak a tűzoltók.