Ugrás a tartalomra

Földrengés volt Szlovákiában, Miskolcon is megremegtek a házak

Létrehozva
A földmozgást Miskolc mellett Sátoraljaújhelyen és Tokajban is lehetett érezni.
Kép
Fotó: foldenges.hu

A Richter-skálán 5.3-as erősségű földrengés volt hétfő este Észak-Szlovákiában - mondta el lapunk érdeklődésére Mónus Péter,  a Georisk Földrengés Mérnöki Iroda szeizmológusa, az MTA Szeizmológiai Obszervatóriumának (mai nevén: ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium) nyugalmazott tudományos munkatársa.

Vele egyébként az elmúlt hónapokban készítettünk cikket a törökországi földrengések után. 

Munkatársunk hívására Mónus Péter egyébként úgy jelentkezett: ezek szerint Miskolcon is érezni lehetett a szlovákiai rengést?

A jelek szerint igen, a helyi vonatkozású Facebook-csoportok rövid idő alatt földrengéses posztokkal lettek teli.

Dojcsák Dávid, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője munkatársunknak elmondta, a rengést Miskolc mellett a Szlovákiához közelebb fekvő Sátoraljaújhelyen és Tokajban is lehetett érezni. Legalábbis a lakosság onnan jelezte ezt. Volt, ahol a fal repedt meg, de ettől nagyobb károkról eddig még nem érkezett bejelentés.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Papszer utcai csőtörés
Csőtörés történt a Győri kapuban - erre számíthatnak a közlekedők pénteken
Miskolc
A Pattantyús utcában a teljes útlezárás megszűnt, a Győri kapuban csőtörés nehezíti a közlekedést pénteken.
Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.