Ugrás a tartalomra

Fellépnek az omladozó homlokzatok ellen

Létrehozva
A Hodobay-program részeként vezette be a miskolci önkormányzat a településképi kötelezés intézményét, melynek lényege, hogy a hivatal kötelezheti a belvárosi épületek tulajdonosait az ingatlanok rendbetételére.
Kép
Mocsári László korábbi fotói

Mint arról korábban beszámoltunk: augusztus 29-én a Weidlich-palota körülbelül tíz éve felújított homlokzatának egy része omlott le, néhány nappal korábban pedig a Széchenyi utca 33. számú épületé. Mindkét vakolatomlás problémát jelentett – nem csak a házban élők, de az egész belváros szempontjából, hiszen a balesetveszély elhárításáig az utcát is le kellett zárni.

– A miskolciak érdeke az, hogy a belváros képe rendezett legyen – jelentette ki néhány napra rá Szopkó Tibor a helyszínen, hozzátéve: ennek érdekében vezeti be az önkormányzat a településképi kötelezés intézményét, mellyel párhuzamosan helyreállítják azokat a belvárosi homlokzatokat, melyek az elmúlt időszakban sérültek meg.

Kép

Az alpolgármester akkor azt is elmondta, hogy azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem rendelkeznek a felújításhoz szükséges pénzügyi forrásokkal valamilyen módon segítik majd. Ezt követően szeptembertől el is kezdték felvenni a kapcsolatot az érintett tulajdonosokkal. Első körben csak párbeszédet kezdeményeztek a lehetséges megoldásokról.

Mint azt azóta megtudtuk: a város több évtizeden keresztül nem alkalmazta az egyébként rendelkezésére álló településképi kötelezés intézményét. A történteket követően azonban – a főépítészeti kabinet kezdeményezésére – az önkormányzat megteremtette a jogintézmény alkalmazásának lehetőségét.

Innentől fogva tehát „településképi kötelezési eljárás a településképi követelmények megsértése, be nem tartása, a településképi bejelentés elmulasztása vagy a bejelentési eljárás során tudomásul vett tevékenységtől eltérő végrehajtás esetén” számításba jöhet Miskolcon is.

Kép

– Az elmúlt csaknem két hónapban már tizenhárom esetben tett felhívást a városháza az elhanyagolt, rendezetlen műszaki állapotú ingatlanok okán; tizenhét alkalommal a bejelentés elmulasztása miatt, valamint két esetben indítottunk hivatalból közigazgatási eljárást – derült ki Szunyogh László beszámolójából.

Ahogy arról a város főépítésze lapunk megkeresésére rámutatott: a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet részletesen nevesíti azon követelményeket, melyeknek meg kell felelniük az ingatlantulajdonosoknak. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.