Ugrás a tartalomra

Nézze meg nálunk az adventi villamos külső és belső dekorációját!

Létrehozva
Az ünnepi szerelvény december 3-a óta közlekedik és érvényes jeggyel, bérlettel bárki gyönyörködhet benne. Képgalériánkban most mi is megmutatjuk az idei díszítést.
Preview Image
Így néz ki az idei adventi villamos – Juhász Ákos képgalériája


Idén is nagyon népszerű a miskolciak és a városba látogatók körében a miskolci adventi villamos. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a szerelvény advent első vasárnapján, azaz december 3-án gördült ki először a remízből és azóta egy külön menetrend szerint közlekedik az 1-es villamos vonalán a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. Arról is írtunk, hogy a szerelvény külső és belső dekorációja idén teljesen megújult a mézeskalács házikó elbúcsúzott és most egy mesebeli erdőre hajaz a díszítés. 

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Gadnai-Bodnár Éva, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. operatív igazgatója lapunknak elmondta, idén már tizenkettedik alkalommal indították el az adventi villamost. „A miskolci adventi villamos először 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel. Igazából az volt az ötlet, hogy Miskolcnak is legyen egy karácsonyi fényvillamosa. Akkoriban még a villamos eredeti színét is meghagytuk és csupán az ablakokra rögzítettünk fényfüggönyt, bentre pedig egy minimális, jelképes dekorációt helyeztünk el” – mondta.

Kép

A szerelvény díszítését a cég dolgozói évről évre továbbgondolták, elhelyeztek hangszórót, amiből karácsonyi zene szólt, kívül pedig többféle színezést is kapott: volt óarany, ezüst, kék színű is. Dekorációt tekintve volt erdei faház, jégpalota és hosszú időn át mézeskalács ház is a 202-es Tátra villamos. Gadnai-Bodnár Éva azt mondta, munkatársai minden évben nagyon lelkesek és kreatívak, együtt, saját kezükkel alkották meg a kandallót vagy a kemencét is a belső térbe, de saját kezükkel díszítik fel minden évben a villamost az utazóközönségnek. 

Kép

– Az adventi villamossal az a legfontosabb célunk, hogy mindenkihez eljuthasson a karácsony üzenete, szelleme, meghittsége, azok számára is, akiknek máshogyan, máshol nem elérhető ez – zárta az operatív igazgató.

A szerelvényről hosszabb összeállítást láthat pénteken a Miskolc Televízió pénteken 18.25 perckor kezdődő Kilátó című közéleti magazinműsorában. 

Az adventi villamos vízkereszt napjáig, tehát január 6-áig közlekedik Miskolcon, menetrendet és további részleteket ebben a cikkünkben talál
 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.