Ugrás a tartalomra

DK-Fidesz koalíció? - Miskolcon már megvalósult a Velünk a Város szerint

Létrehozva
Önös érdekből próbálják nehéz helyzetbe hozni a városvezetést a DK önkormányzati képviselői, ezzel azonban a miskolciaknak ártanak leginkább - vélekedtek a Velünk a Város vezető politikusai hétfői sajtótájékoztatójukon.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A sajtóesemény apropóját a múltheti közgyűlés adta. Ahogy arról lapunk is beszámolt, több mint harminc előterjesztést tárgyaltak a városatyák, köztük olyan fajsúlyos anyagokkal, mint a 2024-es költségvetés tervezete, vagy éppen a parkolóbérletek online vásárlásának elindítása. Az előbbit úgy is sikerült elfogadni, hogy a Fidesz-KDNP képviselői nem szavazták meg, míg a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai nem szavaztak róla. A parkolással kapcsolatos változások pedig át sem "mentek" - a Velünk a Város politikusai szerint a DK miatt.

Hétfőn Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető azt mondta, ennek voltak már előzményei az elmúlt hónapokban.

- A miskolci közvélemény döbbenten figyelheti azt az ámokfutást, amit a DK helyi politikusai, Hegedűs Andrea vezetésével Miskolcon művelnek. Két szárnysegédje, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs folyamatosan azon munkálkodott a közgyűlésben, hogyan lehetne rosszabb a miskolciaknak. Magunk is meglepődtünk a képviselőtársaink viselkedésén, de nem nézzük tétlenül. Rendkívül szűk látókörűnek és nagy butaságnak tartjuk ugyanis, hogy a helyi DK azt gondolja: ha rosszabb a városnak, akkor nekik jobb lesz politikailag - fogalmazott Simon Gábor.

A frakcióvezető "ámokfutásnak" nevezte a Fidesz-KDNP politizálását is, ebben partnerre találtak a DK-val.

- Kibontakozott egy DK-Fidesz együttműködés, aminek lényege: hogyan lehet megnehezíteni a miskolciak életét. A költségvetésnél azonban nem jártak sikerrel, mert a 28 fős testületben volt 15 tisztességes képviselő, akik esküjükhöz híven Miskolc javát szolgálják, és ez felülírta a pártpolitikai érdekeket - tette hozzá.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik) frakcióvezető-helyettes kiemelte, a DK és a Fidesz-KDNP "szövetségben" támadott számtalan előterjesztés a miskolciak érdekeit szolgálta. Kiemelte például: a jövőévi büdzsé "érdemi javulást" hoz valamennyi miskolci, köztük a hivatal, a Holding és tagvállalatainak munkatársai számára. Ugyanakkor nő többek között a rendészet, a közösségi közlekedés és a Városgazda önkormányzati támogatása is.

Mindezekre mondtak nemet a fideszes és a DK-s képviselők meglátása szerint.

Kép

- Miután sikertelenül próbálták megbuktatni a költségvetést, sértődötten kivonultak a teremből a Demokratikus Koalíció politikusai. Így aztán számos olyan előterjesztést nem tudott megszavazni a Velünk a Város frakció, ami szintén a miskolciakat szolgálta volna. Ilyen volt például a parkolóbérletek online vásárlásának elindítása. A DK és a Fidesz-KDNP "szövetsége" azt eredményezte, hogy ezt sajnos leszavazta a közgyűlés - mondta.

Szarka Dénes azt mondta, a Fidesz helyi politikusai mellett a kormány is igyekszik nehéz helyzetbe hozni az ellenzéki önkormányzatokat. Legutóbb a hitelkérelmüket utasította el, miközben a kormánypárti városoknak engedélyezték a fejlesztésekre szánt hiteleket.

- Továbbra is álljuk a sarat, és igyekszünk olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel fejlődni fog Miskolc - húzta alá a frakcióvezető-helyettes.

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.