Ugrás a tartalomra

Elhunyt Czibere Tibor akadémikus, a Miskolci Egyetem egykori rektora

Létrehozva
Életének 94. évében elhunyt Czibere Tibor, a Miskolci Egyetem egykori rektora, Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, tette közzé a szomorú hírt Veres Pál, Miskolc polgármestere közösségi oldalán.
Kép
Fotó: MTA

Czibere Tibor 1930. október 16-án született Tapolcán. Felsőfokú tanulmányait az 1949-ben alapított új felsőoktatási intézményben, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen kezdte meg a frissen alapított Gépészmérnöki Kar egyik első gépészmérnök hallgatójaként. Egyetemi tanulmányait 1953-ban kitüntetéses oklevéllel fejezte be, ezt követően a Matematikai Tanszéken tanársegédként oktatott.

1968-ban egyetemi tanár lett, és ugyanebben az évben kinevezték a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánjává. Később, 1978 és 1986 között az egyetem rektora volt.

Tudományos karrierje során számos elismerést kapott. 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1998-ban Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. A Miskolci Egyetem is elismerte kiváló munkáját, és 2000-ben díszdoktorrá avatta, ugyanebben az évben Miskolc város díszpolgárává választották. Hivatali időszaka után, 2000-ben professor emeritusi címet kapott. 2006-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki, emlékeztetett Veres Pál bejegyzésében.

S mint írja, Czibere Tibor tudományos karrierje során számos elismerést kapott. 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1998-ban Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. A Miskolci Egyetem is elismerte kiváló munkáját, és 2000-ben díszdoktorrá avatta, ugyanebben az évben Miskolc város díszpolgárává választották. Hivatali időszaka után, 2000-ben professor emeritusi címet kapott. 2006-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.

A polgármester posztja végén őszinte részvétét fejezte ki Czibere Tibor családjának.



A professor emeritusról még 2020-ban készített beszámolónkat ITT olvashatják.
 

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.