Ugrás a tartalomra

Fontos határidőre figyelmezteti az autósokat a Városgazda

Létrehozva
Jobb nem elfelejteni!
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hamarosan lejárnak a tavalyi évre megváltott parkolóbérletek – figyelmeztet csütörtöki közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Mint írták, a 2023-ra megváltott éves parkolóbérletek – a zöld, a sárga és a kombinált bérletek egyaránt – január 10-éig, a kedvezményes lakossági bérletek, illetve az intézményi bérletek január 20-áig érvényesek.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Miskolcon már online is megvásárolhatók a parkolóbérlek, ehhez nem kell mást tenni, mint előzetesen regisztrálni, majd ezt követően gyorsabban és könnyebben is megválthatók a bérletek a varosgazda.hu weboldalon.

De személyesen is megvásárolhatjuk a bérleteket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási ügyfélszolgálatán, a Széchenyi István utca 20. szám alatt, a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben.

Az eddigi tapasztalatok szerint egyébként kezdenek rászokni a miskolci autósok az online vételre (bár időnként még látni sorban állókat az ügyfélszolgálatnál, de korántsem kígyózó sorokról van szó, mint a korábbi években – a szerző). Korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy az eddigi felhasználók csaknem fele megkapta engedélyét a parkolásra.

– Ez azt jelenti, hogy ők mindannyian jól használták a felület által felkínált választási lehetőségeket, vagyis helyesen adták meg adataikat, és megfelelő zónát is választottak – magyarázta Koós Norbert, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási vezetője.

Az igénylők másik felének azonban nem sikerült az online vásárlás. A parkolási vezető meglátása szerint a kérelmek elutasításának legfőbb oka az, hogy a felvitt adatok nem egyeznek meg a Belügyminisztériumban nyilvántartott adatokkal, de a rendszer akkor is megtagadja az engedély kiadását, ha a bérlet vásárlását nem miskolci lakos kérvényezi. Hiba lehet az is, ha az ügyfelek nem olvassák el figyelmesen az információkat, a rendszer által feldobott utasításokat.

Az online történő vásárlás magánszemélyek esetében körülbelül öt percet vesz igénybe, ami jóval rövidebb idő, mint az ügyfélszolgálaton megvett bérletek esetében. További előnye, hogy a jegyek a nap bármelyik szakában, kényelemesen akár otthonról is beszerezhetők – mondta Besenyi Csabáné ügyfélszolgálati munkatárs, kiemelve, hogy az új felhasználói rendszer gyorsabb, kényelmesebb, és a Városgazda munkatársainak is megkönnyíti a munkáját.

Online nem intézhető ügyek:

Forgalmi rendszám változása miatti bérletcsere
Magánszemély típusú parkolóbérlet külföldi felségjelzésű járműre
Önkormányzati közérdekű egészségügyi feladat átvállalását végzők bérlete  
Kizárólagos jogú várakozóhely bérlete 
Elektromos meghajtású jármű regisztráció
Természetesen a parkolóbérleteket személyesen továbbra is meg lehet vásárolni a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási ügyfélszolgálatán (Széchenyi I. utca 20., a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben).

Ez is érdekelhet

Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képgaléria
A pálinkafőzés titka
Mitől lesz jó a pálinka? – Az üst mélyén kerestük a titkot
MiskolcGasztroSzabadidő
Javában tart a párlatfőzés szezonja. De vajon mitől lesz igazán jó egy pálinka? Elég hozzá a jó gyümölcs, vagy a főzésen is múlik minden? A Szirmai Pálinkaházban jártunk, ahol Bencs Tivadar pálinkafőző mester segítségével jártunk utána a pálinkafőzés titkainak.