Ugrás a tartalomra

Miskolcot a piac is hitelképesnek gondolja

Létrehozva
Piaci szereplőktől, a bankoktól már ajánlatokat is kapott a miskolci önkormányzat, de a kormány elkaszálta Miskolc hitelfelvételi kérelmét az év végén. A város most újratervez, hogy a fejlesztéseket meg tudja valósítani.
Kép

Piaci szereplőktől, a bankoktól már ajánlatokat is kapott a miskolci önkormányzat, de a kormány elkaszálta Miskolc hitelfelvételi kérelmét az év végén. A város most újratervez, hogy a fejlesztéseket meg tudja valósítani.
A kormány 2011 óta vétózhat, akkor fogadták el ugyanis a stabilitási törvényt, azóta is csak kormányengedéllyel vehetnek fel hitelt az önkormányzatok. Más ellenzéki vezetésű helyhatóságokhoz hasonlóan most Miskolc hitelfelvételi kérelmét is elutasították. Egyetlen kivételt Siófok képez, de ezen kívül csak fideszes vezetésű önkormányzatok vehetnek fel hitelt. Debrecen például mindjárt 13 milliárd forintot. A miértekre sokan kíváncsiak voltak, és ezúttal a válasz sem maradt el: a Belügyminisztérium szerint a kormány minden esetben a beadott kérelmek alapján döntött, és azokat az önkormányzatokat támogatta, amelyeket "a csőd és az eladósodás nem fenyegeti".

– Miskolc hitelfizető képessége teljesen megfelel a jogszabályi előírásoknak – hangsúlyozta az elutasítást követően Szopkó Tibor alpolgármester, kiemelve: arra törekedtek az elmúlt években, hogy a város hitelállománya ne növekedjen. Eleve kérelmet sem nyújthattak volna be, ha saját bevételekből nem tudnák fedezni a törlesztőrészleteket. Ezért is áll értetlenül a döntés előtt az alpolgármester.

De más is azt a gyanút erősíti, hogy politikai döntés születhetett. Ehhez azonban ismernünk kell a folyamatot. Tavaly tavasszal a közgyűlés elfogadta a 2023-as költségvetést, és ezzel jóváhagyott egy 2,4 milliárd forintos fejlesztési hitelt. Az önkormányzat 8-10 hitelintézetet keresett meg, majd kapott két érvényes és „nagyon kedvező” ajánlatot. A piac tehát „válaszolt”, nyitott volt az önkormányzati fejlesztések hitelezésére.

Igen ám, de ehhez előbb a Magyar Államkincstárnak, majd két minisztériumnak is meg kellett vizsgálnia a kérelmet. Ez nyáron megtörtént, elkészült egy előterjesztés a kormány felé – amely év végén végül elutasította a miskolci kérelmet (is).
Szopkó Tibortól megtudtuk, hogy utak, járdák, közterületek felújításáról, játszóterek építéséről van szó, a fejlesztések a város szinte valamennyi területét érintik.

– A döntés az önkormányzati beruházásokat ugyan nem állítja le, de valamennyire nyilván lassítja, hátráltatja. Látni kell azt is ugyanakkor, hogy ha az önkormányzatnak saját forrásaiból többet kell hozzáadnia egy fejlesztéshez, az más feladatoktól von el pénzösszegeket – mutatott rá az alpolgármester.
Most tehát felülvizsgálják a terveket, és amelyek feltétlenül szükségesek és indokoltak, azokat megpróbálják önkormányzati forrásból megvalósítani.

– Ebben a ciklusban volt nehezebb helyzetben is Miskolc, hiszen a covid-világjárvány, a kormányzati elvonások, majd tavaly előtt a drasztikus energiaár-emelés szűkítette a költségvetésünket. Ennek ellenére működött Miskolc, működött a város. Nem úgy, mint Debrecen, ahol hétvégére le kellett állítani a villamosokat, hogy spórolhassanak. Nem ijedtünk meg, főleg úgy nem, hogy az idei évi költségvetésünk, amit decemberben fogadott el a testület, reményre ad okot, jut belőle a legfontosabbakra. Hogy néhányat említsek: 5 ezer miskolci munkavállaló béremelésére, jobb tömegközlekedésre, Salkaházi-támogatásra – sorolta az alpolgármester.

És van arra lehetőség, hogy bizonyos fejlesztésekhez újabb hitelkérelmet nyújtson be az önkormányzat, számolva azzal, hogy a fent leírt eljáráson újra végig kell menni. Erre azonban a közgyűlésnek is rá kell bólintania. Szopkó Tibor elmondása szerint a város mutatói jók, hiszen például a stabilitási törvény adósságfelvételi korlátját meg sem közelíti Miskolc. És sokat elmond az is, amire korábban már utaltunk: a város kapott hitelintézeti ajánlatokat a beszerzési eljárás során. Ez azt jelenti, hogy a piac is hitelképesnek gondolja Miskolcot, ami a tervezett hitel fedezetére saját bevételeit jelölte meg.

– A piac tehát képesnek látja a várost arra, hogy biztosítani tudja a tőke- és kamatfizetési kötelezettségét – emelte ki az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.