Ugrás a tartalomra

Ingyenes utazás: Veres Pál már decemberben felvetette

Létrehozva
Ingyenes utazás a tizennégy év alatti gyermekeknek és ötven százalékos állandó kedvezmény a közalkalmazottaknak, egyebek mellett ezek lesznek a MÁV-VOLÁN-csoport március elsejétől érvényes új tarifarendszerének újdonságai, jelentették be kedden.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A hír alapján megkérdeztük a miskolci önkormányzattól, hogy terveznek-e hasonló kedvezményeket bevezetni az MVK járataira. Szerkesztőségünknek küldött válaszában a hivatal sajtóosztálya emlékeztetett arra, hogy Veres Pál polgármester a decemberi közgyűlésen elmondott expozéjában már megfogalmazta a város erre vonatkozó álláspontját: "Vizsgáljuk a lehetőségét annak, hogyan lehet minél több embert bevonni a tömegközlekedésbe. Vizsgáljuk például azt is, hogyan adhatunk minél nagyobb kedvezményt a 14 éves kor alattiaknak, hogyan tudunk generációkat újra a tömegközlekedésre szoktatni, ezzel csökkenteni a város környezetterhelését."
 
Az erre vonatkozó tervek, felmérések tehát már készülnek, és – mint az a fenti válaszból is kiderül – ezek nem kizárólag a 14 év alattiak utazási kedvezményére koncentrálnak, hanem egy sokkal komplexebb megoldás felé mutatnak, alapulva véve Miskolc azon célkitűzéseit, hogyan lehet klímatudatosabb a város tömegközlekedése, és hogyan lehet annak energiafüggőségét csökkenteni - tudtuk meg a miskolci önkormányzattól.

Kép
Fotó: NOE

A MÁV és a Volán döntését a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) is fontos családbarát intézkedésnek nevezte. Az új tömegközlekedési tarifarendszer bevezetésének köszönhetően március elsejétől ingyenes lesz a három vagy több gyereket nevelőknek a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményükben írták, nemcsak több tízezer forint marad a családok zsebében, hanem megszűnik az utazáshoz kapcsolódó adminisztráció is, mivel a jövőben nem kell sorban állni a jegyekért. 

További előny, hogy azokat az utakat is vállalhatják már a családok, amelyeket eddig az anyagi vonatkozások és más kényelmetlenségek miatt nem tudtak. A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a 14 év alatti gyermekek utazásának ingyenessé tétele nem korlátozódik a nagycsaládosokra, az minden családra vonatkozik, minden gyermeket nevelő szülőt érint, így az iskoláztatással járó költségek minden családnál ezzel a tétellel is csökkennek. Az intézkedés újabb lépés abba az irányba, hogy mindenki megtapasztalja: a több gyermek vállalása nem jelenti a szegénység vállalását - emelték ki.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.