Ugrás a tartalomra

Velünk a Város frakció: Kövesse meg a Fidesz a miskolciakat az erkölcstelen, hazug állításaiért

Létrehozva
Erre szólítja fel a miskolci fideszes önkormányzati képviselőket a Velünk a Város frakció szerdai sajtóközleményében, amelyet változtatás nélkül közlünk.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Van a jóízlésnek, és az erkölcsös magatartásnak is határa, amit illik betartani. Politikusnak ugyanúgy, ahogy minden más embernek. A miskolci Fidesz politikusai átlépték ezt a határt, kegyeletsértéssel határos módon kezdtek kampányolni. A néhai polgármester nevét felhasználva terjesztenek hazug, félrevezető üzeneteket. 

Kíváncsiak vagyunk, a két éve elhunyt polgármester hozzátartozói hogyan viszonyulnak ehhez. Amit mi érzünk, a mélységes megdöbbenés. A Velünk a Város frakció elítéli e gátlástalan, a tényeket meghamisító propagandát. Gyalázatosnak tartjuk, hogy megtörténhet, a Fidesz városunkban egy megbecsült, ám halott ember személyére hivatkozva igyekszik manipulálni a miskolciakat. Nem kíméli egy elhunyt ember hagyatékát se. Ma már a kormánypárt nem ismer határt. A múltat is átírná, ha tehetné, ha hagynánk. 
A valóság azonban az, és ezt a Miskolcon élők jól tudják, hogy az átadott fejlesztéseket annak köszönhetően vehették birtokukba, hogy 2019-ben munkához látott a demokratikus városvezetés. 

A fideszes városvezetés ugyanis úgy távozott, hogy a támogatások felhasználása, a beruházások megvalósítása mindössze 17 százalékos szinten állt. Erről az értékről tudni kell, hogy a fejlesztési rangsorban a megyei jogú városok között a Fidesz teljesítménye az utolsó előtti helyre volt elegendő. Ezt a szintet az új városvezetés maximális szintre emelte a támogatások felhasználásával, a félbe hagyott projektek felgyorsításával, új fejlesztések teljes körű megvalósításával. Ezért láthatjuk ragyogni a megújult avasi kilátót, ezért sétálhatunk az újjávarázsolt tapolcai sétányokon. 

Sötét időszakot jelez a következő hónapokra, aminek most kényszerű tanúi vagyunk. A Fidesz helyi politikusai is kénytelenek szembesülni a jogaikban korlátozott, jövedelmük harmadától megfosztott emberek ellenszenvével, ezért egyre agresszívebben és hisztérikusabban viselkednek. Jövőképet nem tudnak adni a városban élőknek, a jelent a rombolással töltik, marad a meghamisított múlt idő. A Velünk a Város frakció mindezért elvárja a fideszes politikusoktól, hogy kövessék meg a miskolciakat az erkölcstelen, szándékosan megtévesztő, valótlan szavaikért, tetteikért. Elvárjuk azt is, hogy kövessék meg a néhai polgármester családját, hogy szerettükkel kampányolnak - írja szerdai közleményében a Velünk a Város frakció.

Ez is érdekelhet

A Vologda és a Szentpáli utca is érintett ma a nagy volumenű kátyúmentesítésben
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról péntek reggel.
A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.